Kategóriák

Kategóriák

Gazdaság Hírek Közút

Megújult majdnem 9 kilométer mellékút Jászfelsőszentgyörgy térségében

Újabb mellékútfelújítási projekt fejeződött be Jász-Nagykun-Szolnok megyében az Új Széchenyi Terv forrásaiból, a Szentlőrinckáta-Jászberény összekötő út mintegy 8,9 kilométeres szakasza újult meg – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.

kozutA társaság az idén országosan több mint 457 kilométernyi utat érintő beruházást hajt végre az Új Széchenyi Terv keretében. Ezen belül Jász-Nagykun-Szolnok megyében mintegy 45 kilométernyi út felújítására nyílt lehetőség, összesen csaknem 5,9 milliárd forint értékben.

A Magyar Közút közleménye szerint a Szentlőrinckáta-Jászberény összekötő út több mint 8,9 kilométeres szakaszának rendbetétele befejeződött, a kivitelezési munkák az előzetes terveknek megfelelően öt hónapig tartottak.

A közbeszerzési eljárásban kiválasztott kivitelező elvégezte az útszakaszok burkolatának megerősítését és szélesítését, a belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszmegállók felújítását, a külterületi szakaszokon pedig az árkok és a padkák rendezését, a tartós útburkolatjelek festését, illetve az átereszek rendbehozatalát.

Forrás: MTI  (gká \ gpp \ hgp)
.

(Ezt a cikket 207 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE