MKFE-kor-logo2013 decemberében Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. Ezt nem befolyásolják a munkanapok cseréjéből adódó hétköznapi pihenőnapok sem. Eltérő órarend lesz azonban az ünnepeken; ezekre alább kitérünk. A tilalom alól egész hónapban mentesülnek a legalább Euro 3-as, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.

Mint minden évben, úgy idén november 4. óta is „téli rend” szerint alakul a korlátozás: ez annyit tesz, hogy egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi közlekedési tilalom Magyarországon nem vonatkozik a legalább EURO 3-as környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra. Nehéz tehergépjárművekkel tehát hazánk útjain közlekedni tilos:

2013. november 30. (szombat) 22:00 órától » december   1. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. december   7. (szombat) 22:00 órától » december   8. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. december 14. (szombat) 22:00 órától » december 15. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. december 21. (szombat) 22:00 órától » december 22. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. december 24. (kedd) 22:00 órától » december 26. (csütörtök) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. december 28. (szombat) 22:00 órától » december 29. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. december 31. (kedd) 22:00 órától » 2014. január   1. (szerda) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON: Novemberre vonatkozóan a kivételek itthon nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál a www.mkfe.hu nyitóoldalán, vagy az alábbi linken:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0800190.KOR

FONTOS! Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (külföldön angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.

Forrás: www.mkfe.hu – A SZOLGÁLTATÓ ÉRDEKVÉDELEM
.

(Ezt a cikket 806 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?