Halálos baleset a 4-es főúton
Halálos baleset miatt teljes útzár volt vasárnap kora reggel a 4-es főúton Üllőnél, 30 kilométerre Budapesttől egy vasúti felüljárónál – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője vasárnap az MTI-vel.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint továbbra sem tisztázott, hogy milyen körülmények között ütközött össze négy jármű a fővárostól 30 kilométerre.
A lezárás, illetve a terelés ideje alatt ugyanezen az útszakaszon két koccanásos baleset is történt részben a köd, részben az érintett járművek viszonylag nagy sebessége miatt – mondta a szóvivő.

Oláh László, a megyei katasztrófavédelem helyettes szóvivője korábban azt közölte, hogy egy teherautó és három személyautó karambolozott vasárnap hajnalban, nem sokkal 5 óra után. A balesetben egy ember meghalt, más sérültje nem volt az ütközésnek.
A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint egy 44 éves monori férfi halt meg, miután olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni.
Forrás: MTI (htm \ bám \ bsa)
.
(Ezt a cikket 277 alkalommal tekintették meg.)