Gazdaság Hírek Közút

Megkezdődött az Esztergomot és az M1-est összekötő út előkészítés

Az eredetileg becsülthöz képest harmadába, illetve negyedébe kerül az Esztergom és az M1 autópálya közötti kapcsolathoz szükséges megvalósíthatósági tanulmány és értékelemzés elkészítése. A közbeszerzési pályázat eredménye a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

m1-aszfaltA Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzés külön kezeli a megvalósíthatósági tanulmányt és az értékelemzést.
Az első becsült ellenértéke nettó 55 millió forint volt, a munkát végül nettó 17 millió 340 ezer forintért végzi el a nyertes Futura Kft. Erre a részre 8 ajánlat érkezett.

Az értékelemzésre is nettó 55 milliót irányzott elő az ajánlatkérő. Ezt a részt 12,8 millió forinttal – egyetlen ajánlattevőként – nyerte el a MikroVA Fejlesztő Bt. és a Partner Mérnöki Iroda Kft.

Tavaly novemberben a kormány és a Magyar Suzuki Zrt. stratégiai megállapodásának aláírásakor jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a kabinet úgy döntött, megépítik a Suzuki-gyárnak otthont adó Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt.

Forrás: MTI  (ghg \ gtr \ bpt)
.

(Ezt a cikket 220 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .