Hírek Rendőrségi hírek Útdíj

Vásárosnaményban épül a rendőrség hatósági szolgálatának újabb központja

Több mint 1,8 milliárd forint hazai forrásból Vásárosnaményban építik fel a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálatának második központját. A létesítmény alapkövét pénteken Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára, Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára és Filep Sándor (Fidesz-KDNP), a beregi város polgármestere helyezte el.

Kamera az Állami Autópálya Kezelő egyik új e-útdíj ellenőrző gépjárművének tetején a XIII. kerületi Porsche Pest márkakereskedésben 2013. június 21-én. Az e-útdíj rendszerben az autópálya-kezelő 45 új mobil ellenőrző egysége segíti majd a díjköteles úthálózat folyamatos ellenőrzését. A jogosulatlan úthasználókkal szembeni fellépés a rendőrség feladata lesz, a szervezet ennek érdekében 50 mobil bírságoló egységet kap. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Az E-útdíjjal kapcsolatos adminisztrációt is a Vásárosnaményban épülő új központ intézi. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Czomba Sándor az alapkőletételi ünnepségen elmondta: a szolgálatnál, amelynek épülete december végére készül el, háromszázan kapnak hosszútávra munkát január elsejétől.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a beruházásról a kormány a január 23-ai, vásárosnaményi kihelyezett ülésén döntött, amelyen a halmozottan hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására hozott határozatokat.

Czomba Sándor, aki a beregi térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője is, hozzátette, hogy a januárban ugyancsak kormányhatározattal kijelölt szabad vállalkozási zónákban is megkezdődött a munkahelyteremtés támogatása, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap idei, 13 milliárd forint összegű keretéből 4,3 milliárd forintot kaptak az ottani pályázó vállalkozások. Emellett július elsejétől három évre szóló adókedvezményben is részesülnek az övezetekben munkahelyeket teremtők, minden új állás létrehozása után 700 ezer forintot takaríthatnak meg.

Az államtitkár kitért arra, hogy a vásárosnaményi hatósági szolgálati központ dolgozóit elsősorban a térségben regisztrált álláskeresők közül választják majd ki, akiknek a száma jelenleg 4100, s közülük több mint 1100-an rendelkeznek a felvételhez szükséges középfokú és informatikai szakmai képesítéssel.

Tóth László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára az ünnepségen arról szólt, hogy a közlekedési szabályok szigorú betartását megkövetelő objektív felelősség intézményi programjának hatósági feladatait látja majd el a létrejövő beregi hatósági szolgálati központ, illetve oda tartozik majd az e-útdíjjal kapcsolatos adminisztráció intézése is.

Kiemelte: a program elsősorban a sérüléssel járó és a halálos közlekedési balesetek számának visszaszorítását szolgálja, s ennek eredményei már meg is mutatkoznak, hiszen az 1992-es 2100-ról a múlt évben 600-ra csökkent az utakon meghalt közlekedők száma.
Halmi Zsolt dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának tájékoztatása szerint a vásárosnaményi hatósági központot – Szombathelyen működik az első – a legkorszerűbb számítástechnikai eszközökkel szerelik fel a január elsejei indulásig.

Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere az MTI-nek elmondta: a létesítményhez az önkormányzat térítésmentesen biztosította az építési telket. A részben alápincézett, háromszintes, több mint 5200 négyzetméteres épület kivitelezője a Magyar Építő Zrt., amely már meg is kezdte az alapozási munkálatokat.

Forrás: MTI  (bti \ bdó)
.

(Ezt a cikket 366 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .