A Jungheinrich elnyerte “Az Év Targoncája” díjat
A Jungheinrich 2013. június 4-én elnyerte a most először meghirdetett IFOY – Az Év Targoncája (International Forklift oft he Year) díjat. A hamburgi nagyvállalat a meghirdetett négy kategóriából kettőben is elnyerte a megtisztelő díjat.

Az egyik nyertes a bajorországi Moosburgban gyártott belső égésű motorral felszerelt DFG/TFG 540s típusú hidrosztatikus meghajtású homlokvillás targonca (a homlokvillás targoncák 3,5 tonna feletti teherbírással kategóriában), a másik pedig a Jungheinrich norderstedti gyárában készülő ETV/ETM 216 típusú tolóoszlopos targonca (a raktártechnikai gépek kategóriájában).
„Ez a kitüntetés a Jungheinrich számára nagy megtiszteltetés és motiváció egyben“ – nyilatkozta Hans-Georg Frey, a Jungheinrich AG igazgatótanácsának elnöke. „Örülünk, hogy az eddigi kutatásba és fejlesztésbe fektetett invesztícióinkat egy ilyen díjjal nemzeközileg is elismerik.
A nagy számú benyújtott innovációnak és a nemzetközileg elismert szakújságírókból álló zsűrinek köszönhetően a díj – hasonlóan a haszongépjárműveknél meghirdetett „Truck of the Year” díjhoz – az intralogisztikai szektor egyik nemzetközileg elfogadott elismerése.
A Jungheinrich nemzetközi tekintetben a piacvezető vállalkozások közé tartozik anyagmozgató gépek, valamint raktári- és anyagmozgatási rendszerek területén. A Jungheinrich olyan saját termékeket előállító logisztikai szolgáltató, amely átfogó termékpalettát kínál ügyfeleinek anyagmozgató berendezésekből, raktári állványrendszerekből, ezen kívül az üzemen belüli logisztika teljes vertikumára kiterjedő szolgáltatásokat nyújt. A Jungheinrich részvényei minden német tőzsdén forgalomban vannak.
Forrás: Jungheinrich Hungária Kft.
www.jungheinrich.hu
.
(Ezt a cikket 313 alkalommal tekintették meg.)