Hírek Szervezetek hírei

Stratégiai együttműködést alakít ki a TÜV Rheinland és a KTI

A közlekedésbiztonság területén stratégiai együttműködést alakít ki a TÜV Rheinland nemzetközi termék- és rendszertanúsító cég, valamint a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. – jelentették be csütörtökön Budapesten.

Karászi Zoltán, a TÜV Rheinland InterCert Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a stratégiai együttműködést erősíti, hogy kivásárolták a magyar piacról kivonult TÜV Nord 54 százalékos részesedését a KTI-vel közös leányvállalatból, ezáltal Magyarországon a gépjármű-biztonságtechnika, a közlekedésműszaki biztonság területével tovább bővítik a tevékenységükben eddig kisebb részarányt jelentő szolgáltatásukat.

Tombor Sándor, a KTI ügyvezető igazgatója kiemelte: a partnerségtől azt várják, hogy TÜV Rheinland közép-kelet-európai bázisára építve bővíteni tudják a vegyesvállalat piacát, illetve a nagy múltú német cég közlekedésbiztonsági kutatás-fejlesztési munkájába a KTI is bekapcsolódhat.

Karászi Zoltán emlékeztetett arra, hogy a TÜV Rheinland 1989 óta van Magyarországon, azóta piacát fokozatosan bővítette. Jelenleg 3,5 milliárd forint éves árbevétellel rendelkezik a cég, és 200, többségében magas szakmai tudású mérnököt alkalmaz főállásban, valamint további 150 külsős munkatárssal van kapcsolatban a magyar piacon. Ezen kívül 10 közép-kelet-európai országban vannak jelen.

Karászi Zoltán hozzátette, hogy igazodva anyacégük 2013-2017-es terveihez, Magyarországon a mobilitás területén 2017-re 800 millió forint árbevételt szeretnének elérni, ami a mostani négyszeresét jelentené.

Tombor Sándor hangsúlyozta, hogy a TÜV Rheinland megfelel szakmai befektetői elvárásuknak a közös vállalatban, és lehetőséget látnak az együttműködésben a régiós kutatóintézeti szerep betöltésére.

Finszter Ferenc, a TÜV Rheinland-KTI Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, bíznak abban, hogy a járműipar fejlődéséhez is hozzájárulnak a típusengedélyekkel, járműbiztonsági vizsgálatokkal kapcsolatos szolgáltatásaikkal.

Forrás: MTI  (gpe \ guz \ bsa)
.

(Ezt a cikket 347 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .