Hírek Útdíj

E-útdíj – Jelenleg csak 30 ezer teherjárműben van nyomkövető eszköz

Az e-útdíj rendelettel érintett mintegy 200 ezer magyarországi jármű közül jelenleg mindössze 30 ezerben van nyomkövető eszköz – közölte a flottakövetéssel foglalkozó a Secret Control GPS Kft. saját adataiból számított becslése alapján csütörtökön az MTI-vel.

m1-autopalya-130518

Mivel két hét múlva kezdődik a regisztráció az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-nél, így kevés idejük maradt a fuvarozóknak, hogy beszereltessék a járművekbe az elektronikus útdíj fizetéséhez szükséges GPS-alapú nyomkövető rendszert, ezért megindult a roham a flottakövető rendszerek beszerelésével foglalkozó szervizeknél – idézi a közlemény Szász Jánost, a társaság kereskedelmi vezetőjét.

Szász János szerint a szervizeknek szűkös a kapacitásuk, nem képesek egyszerre több tízezer járművet ellátni GPS-berendezéssel. A fixen telepített GPS-eszközök beszerelése 30-60 percet vesz igénybe. Bár a Secret Controlnak van az országban a legnagyobb, 40 tagból álló szervizhálózata, a regisztráció megkezdéséig, június 20-ig legfeljebb tízezer tehergépkocsiba tudják beépíteni a nyomkövető egységeket. Ezért a társaság újabb szervizek felállítását tervezi, de így is a több tízezres átállásra csak a regisztráció megkezdése után van lehetőség – tette hozzá.

A cég közleménye szerint, akik semmilyen eszközt nem szereznek be, azok július 1-jétől előre megváltható szakaszjeggyel közlekedhetnek, ez a legkörülményesebb és legkötöttebb fizetési forma.

A társaság szerint ennél jobb megoldás, ha a meglévő, vagy ezután kialakítandó flottakövető rendszereket összehangolják az ÁAK hálózatával, és a jeladó adatai alapján teljesítik a fizetési kötelezettséget. Ez a jegyes rendszerhez képest rugalmasabb, az útvonal útlezárás, forgalmi dugó vagy egyéb ok miatt menet közben módosítható, és csak annyi útszakasz után kell fizetni, amennyit valóban megtett a teherautó.

A díjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és főutakon.

A Secret Control GPS Kft. 1997-ben alakult, és elsőként fejlesztette ki Magyarországon műholdas gépjárművédelmi rendszert. A növekvő igények kiszolgálására 2001-ben megalkották a GPS és GSM technológiákon alapuló Webbase flottakövetési szolgáltatást. Jelenleg mintegy 45 ezer ügyfél veszi igénybe a szolgáltatásaikat. A Secret Control GPS Kft. árbevétele 2012. üzleti évben 1,870 milliárd forint, adózás előtti eredménye 804 millió forint volt.

Forrás: MTI  (gká \ gpp \ kho)
.

(Ezt a cikket 377 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .