Életet menthet az eCall: Magyarországon tesztelik az automatikus segélyhívó rendszert

A statisztikák szerint naponta átlagosan mintegy 75 halálos áldozatot követelnek az Európa közútjain előforduló különféle balesetek, ezek jelentős hányada pedig a későn kiérkező segítség miatt következik be. Éppen ezért a balesetek megelőzése mellett a segélyszolgálatok hatékonyabb működését tűzte ki célul az Európai Unió HeERO nevű projektje, amelyben Magyarország is részt vesz az eCall automatikus segélyhívó rendszer tesztelésével. Az EU irányelve alapján 2015-től minden, az Unió területén forgalomba kerülő gépjármű képes lesz automatikus segélykérés leadására annak érdekében, hogy a bajba jutottak a lehető leghamarabb segítséghez jussanak minden esetben, és így elkerülhető legyen a tragédia.

Az Európai Unióban kiemelt területnek számít az intelligens közlekedési rendszerek fejlesztése: ezen informatikai törekvések sorába illeszkedik a hatékonyabb segélykérést lehetővé tevő eCall projekt is. A jelenleg Európa-szerte tesztüzemben lévő rendszer fejlesztése Magyarországon a Best Way Traffic Kft. részvételével zajlik.

„Az eCall rendszer gyakorlatilag egy járműbe épített, folyamatos készenlétben álló intelligens telefon, amely baleset esetén automatikusan képes tárcsázni a segélyhívó számot. Ez a megoldás azért hatékonyabb a közvetlen telefonos segítségkérésnél, mert a járművezető eszméletvesztése esetén is aktiválódik, illetve a rendszer a műholdas kapcsolaton keresztül a baleset pontos GPS koordinátáit is elküldi a központnak, ezzel elősegítve, hogy a segélyszolgálatok a lehető leghamarabb a helyszínre érkezzenek” – mondta el Szvétek Ferenc, a Best Way Traffic Kft. szakértője.

A Best Way Traffic Kft. az eddigi Uniós eredmények elemzését követően a fedélzeti egységek (ún. on board unit) tesztelését végzi. Ez az eszköz juttatja el a vészhívást a központba, ezért nagyon fontos, hogy a fedélzeti egység és az üzenetet továbbító vonal is minden körülmények között kifogástalanul működjön. „Jelenleg a vészhívások felépülése és az alapinformációk továbbítása terén folytatunk méréseket, illetve vizsgáljuk a segélyhívó központhoz eljuttatandó ún. MSD üzeneteket is. Az eCall 2015-ben történő bevezetéséig további folyamatos, átfogó tesztelésre van szükség, hiszen emberéletek múlhatnak a rendszer hatékonyságán” – tette hozzá a szakértő.

A gyakorlatban a rendszer működése a következőképpen történik majd: a gépjármű integrált elemét képező berendezés vészhelyzet esetén egy normál SIM kártya segítségével kapcsolatot fog létesíteni a segélyszolgálati központtal, ahol képzett diszpécserek fogadják majd a hívásokat. Az információk begyűjtését követően a diszpécser meggyőződik a vészhelyzet részleteiről és annak valódiságáról, és továbbítja az üzenetet az illetékes bevetési szervek felé. Így a segítség a baleset bekövetkeztét követően néhány percen belül elindulhat a GPS koordináták alapján meghatározott pontos helyszínre.

Hasonló megoldások eddig is léteztek a gépjárműpiacon, azonban mindössze a forgalomban lévő járművek 1%-át jelentő luxuskategóriájú autókban voltak elérhetőek. Ezzel szemben az eCall rendszer az EU célkitűzései szerint hamarosan minden újonnan gyártott járműben gyárilag megtalálható lesz – ez 2015-től kezdve Európában mintegy 15 millió gépjárművet jelenthet majd évente.

 

Best Way Traffic Kft.

A Best Way Traffic Kft. azzal a céllal alakult, hogy a budapesti és a bekötő utakat rendszerint használó autósok számára megteremtse a legjobb választás lehetőségét forgalomsűrűség szempontjából, egy webalapú szolgáltatással. Több éves fejlesztésük eredményeként, egy jól működő, felhasználóbarát valós idejű dugófigyelő rendszert alakítottak ki, amely mind a nagyobb logisztikai cégek, mind pedig a kis- és nagyvállalatok, illetve a lakosság számára hasznos adatokkal szolgál. A Best Way a közlekedésinformatikai megoldásaival Európa 14 országában jelenlevő, magyar tulajdonú Lambda-Com Csoport tagja.

Bővebb információ: http://www.bestway.hu/
.

(Ezt a cikket 312 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!