OPTIFUEL CHALLENGE: A JÓ GYAKORLAT FERTŐZ !
2012 októberében Spanyolországban került sor a Renault Trucks által szervezett első Optifuel Challenge, az európai gazdaságos vezetési verseny döntőjére, amelyre tizenhat országból 33 sofőrt hívtak meg a rendezők. Néhány hónappal később a verseny során elsajátított szabályok és jó gyakorlatok iskolát teremtettek, és a jármű kipróbálásával rendkívül elégedett ügyfelek azóta 26 Premium Optifuelt rendeltek.
2012 októberében a Renault Trucks által szervezett gazdaságos vezetési versenyen, az Optifuel Challenge-en Európa legjobb sofőreit díjazták. A versenyt követően az eredményes vezetési módszereket sok más olyan sofőr és vállalat is átvette, akiket szintén lenyűgözött a Premium Optifuel. A verseny követően a résztvevő vállalatok már 26 járművet rendeltek a gyártótól.
« A sofőreink rendkívül motiváltak, mindenki azt szeretné, hogy ő vegyen részt a következő Optifuel Challenge-en » – mosolyog Bruno Bernardin, a közép-franciaországi Allier megyében található TVE Logistique vállalat igazgatója. Az ő szemében az Optifuel Challenge a sofőrök közötti belső versengés megteremtésének eszköze. « El is határoztuk, hogy a Renault Trucks által kínált Optifuel Programme-on keresztül kiképzünk egy újabb vezetési oktatót, és ismét ott leszünk a 2013-as francia Optifuel Challenge-en » – árulja el. Miután részt vett a versenyen, azt is elhatározta, hogy kipróbálja a járműbe épített Optifleet informatikai rendszert, amelyet a Renault Trucks fejlesztett ki a járműflotta valós idejű követéséhez és kezeléséhez. « Azt gondolom, hogy ha az Optifleet által nyújtott adatokat rendszeresen kielemezzük, például a földrajzi helymeghatározást és a fogyasztás követését sofőrönként, további segítséget nyújthatok a sofőröknek a vezetés további tökéletesítéséhez, és így még jobban mérsékelhetjük a járművek fogyasztását » – bocsátkozik a részletekbe Bruno Bernardin.
Az első Optifuel Challenge verseny győztese, a spanyol Trans Logroño vállalat számára azért fontos a részvétel ezeken az eseményeken, mert hozzásegítik a vállalatot az üzemanyag-fogyasztás csökkentéséhez, ráadásul erősítik a csapatszellemet a dolgozók körében. Santiago Gutiérrez, a vállalat vezetője így vélekedik erről: « Bár a döntőn a vállalatunkat egyedül José Miguel Velilla képviselte, ám általa valamennyi sofőrünk részese volt a a sikernek és megmutatta mindenkinek, hogy mekkora jelentőséget tulajdonít a Trans Logroño a takarékos üzemanyag-fogyasztásnak.
A Trans Logroño a mindennapokban is « üzemanyag-takarékos » módszereivel tűnik ki, és továbbra is ezt az utat kívánja járni. « A fogyasztás leszorítására való törekvés évek óta beépült vállalatunk mindennapjaiba. Az Optifuel Infomax programot már több mint tizenöt éve használjuk» – magyarázza Santiago Gutiérrez.
A hatékonyság érdekében még egy plusz motivációs tervet is bevezettek cégüknél: rendszeresen kifüggesztik a sofőrök fogyasztási eredményeit, és folyamatosan képzést és tapasztalatcserét tartanak a gazdaságos vezetés témájában. A tavalyi Optifuel Challenge után a Trans Logroño tíz Renault Premium Optifuelt vásárolt a zaragozai Renault Trucks márkakereskedőtől.
Voltak ügyfelek, akik, miután kipróbálták a 430 lóerős Renault Premium Optifuelt, többé nem is akartak megválni tőle. Így a versenyben részt vett Premium Optifuel járművek egyikét Finnországba vitték haza. Az új tulajdonos, a Pälkänéban található Market Jaakko Pohjola Oy vállalat még az Optifuel Challenge színeit is megőrizte a járművén.
A finn Ahola Transport vállalatot, melynek sofőre, Paul Storhannus, a második helyen végzett a versenyben, annyira lenyűgözték a Premium teljesítményei és fogyasztása, hogy tavaly tizenöt példányt vásárolt belőle.
Látva a 2012-ben megrendezett európai verseny sikerét, a Renault Trucks most Franciaországban hirdeti meg az Optifuel Challenge-et azoknak a vállalatoknak, amelyek 2007 óta részt vettek az Optifuel Programme képzésen. A döntőre 2013. április 22-én Nogaróban kerül sor. 2014-ben ismét európai szintű Optifuel Challenge versenyt rendez a márka.
Bővebb on-line információ a francia Optifuel Challenge 2013 versenyről: http://optifuelchallenge.renault-trucks.fr/
Forrás: Renault Trucks
.
(Ezt a cikket 331 alkalommal tekintették meg.)