2013-ban közel 40 kilométernyi Somogy megyei mellékút újul meg csaknem 5 milliárd forintból
Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében Somogy megyében 2013-ban összesen négy, erősen leromlott állapotú mellékút felújítása valósul meg. A projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. mintegy 35 kilométernyi alsóbbrendű út felújítására kapott lehetőséget, mintegy 5 milliárd forint értékben.
2013-ban az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében országosan közel 600 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg csaknem 87 milliárd forintnyi európai uniós forrásból Az országos programon belül Somogy megyében idén 5,07 milliárd forint értékben közel 40 kilométernyi út felújítására van lehetősége a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek.
Somogy megyében, az egyes útszakaszoknál a teljes körű felújítások általánosan tartalmazzák a burkolat megerősítését és szélesítését, a kopóréteg cseréjét, belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszöblök kiépítését, rekonstrukcióját, külterületi szakaszokon az árok-padka rendezését, tartós útburkolatjelek festését és az átereszek rendbehozatalát is.
A program keretein belül 2013 év végéig megújul a Marcali-Galambok összekötő út 4,1, a szilvásszentmártoni bekötőút 6 és a Lengyeltóti-Balatonboglár összekötő út 14 kilométeres szakasza. Ezen kívül folytatódik és a nyárra már be is fejeződik a 2012-ben elkezdett Kaposfő-Lábod összekötő út 15,5 kilométeres szakaszának teljes körű rekonstrukciója.
A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, javul a szolgáltatási színvonal és az utazási időben is mérhető rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindent megtesz azért, hogy az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében felújított útszakaszok hosszú távon is kiváló állapotban maradhassanak. A sikeres projektzárásokat követő 5 éven át a felújított útszakaszok kiemelt figyelmet élveznek mind a társaság, mind a Regionális Fejlesztési Ügynökségek által.
Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.
(Ezt a cikket 270 alkalommal tekintették meg.)