Rendőrség: a hóhelyzet kezelését is segítette a román-magyar együttműködés
A romániai Bihar Megyei Rendőr-főfelügyelőség közlekedésrendészeti osztályának vezetője szerint a márciusban rendkívüli nehézségeket okozó havazás idején közlekedési káosz alakult volna ki a román és a magyar rendőri szervek folyamatos együttműködése nélkül.

Sava Dorin pénteken Ártándon, a magyar-román határátkelőnél tartott közös sajtótájékoztatón közölte: a magyarok folyamatos tájékoztatást adtak a részleges határzár idején, így Bihar, Kolozs és Maros megyében azonnal pihenőhelyekre tudták terelni a kamionokat. Ennek hiányában akár egy hétig is káoszt okozhatott volna Biharban és Hajdú-Biharban az úton közlekedő több ezer jármű – tette hozzá.
Az osztályvezető ismertetése szerint a román fél részéről 2012-ben mintegy ötszáz rendőr vett részt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitánysággal közösen folytatott, úgynevezett tükörakciókban. Ezek során Magyarországon a 42-es, míg Romániában az 1-es – E60-as – úton közösen járőröztek.
Mint mondta, a szoros együttműködésük fél évtizede alatt a határ két oldalán harmadával sikerült csökkenteni a balesetek számát. Sava Dorin külön kiemelte azt, hogy tapasztalataik szerint a magyar autósok sokkal körültekintőbben vezetnek és kevesebb balesetet is okoznak, mint mások.
Bacsó Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője elmondta: tavaly több mint nyolcszáz személyi sérüléssel járó baleset történt a megyében, ebből 34 volt halálos kimenetelű. A 42-es úton a sérüléses balesetek ötöde halálos volt – emelte ki.
Ártándnál 2012-ben 1,7 millió jármű és 4,5 millió ember lépte át a határt a két oldalon. A magyar-román tükörakciók közül Bacsó Attila kiemelte az ébresztő akciókat, amikor éjszaka teát és kávét adtak a közlekedőknek, de folyamatosan mérték a sebességet és ellenőrizték a járművek műszaki állapotát is.
A közös ellenőrzésekben a főkapitányság több mint hatszáz rendőre vett részt. Az akciók 2013-ban is rendszeresek lesznek – fűzte hozzá.
Forrás: MTI (htzs \ bzt \ ppd)
.
(Ezt a cikket 285 alkalommal tekintették meg.)