Öt új Scania Touring távolsági autóbuszt állított forgalomba a Borsod Volán Zrt.

Ünnepélyes keretek között öt vadonatúj, egyforma Scania Touring távolsági autóbuszt adott át a Scania Hungária Kft. a Borsod Volán Zrt.-nek a vállalat tiszaújvárosi telephelyén február 25-én. A közlekedési vállalatnál közel húsz éve üzemelnek Scania alvázra épített buszok nagyon jó tapasztalatokkal szolgálva.

Győztes szolgáltatások
Hosszas versenytárgyalási folyamat végére tett pontot a február 25-ei ünnepélyes flottaátadás. Egyrészt a mai időkben rendkívül ritkán írnak ki beszerzési pályázatokat a közlekedési vállalatok, másrészt igen szigorú feltételeket támasztanak ezekben. A Borsod Volán a mostani közbeszerzési eljárásban például a rövid szállítási határidő mellé még speciális garanciális javítási feltételeket is szabott. A Scaniának azonban prémium márkaként a kiváló minőségű termékek mellett éppen a rugalmas, ügyfélközpontú és széles körű szolgáltatáskínálata az erőssége, így a Borsod Volán minden előírásának sikeresen eleget tudott tenni.

Prémium járatokhoz prémium jármű
A beszerzést az is szükségessé tette, hogy a Borsod Volán is végez kiegészítő jeggyel igénybe vehető, az emelt szintű szoláltatási kategóriába sorolt távolsági járatokat, ám ez idáig a flotta járművei nem teljesítették maradéktalanul ezek elvárásait. Az új Scania Touring buszok azonban minden tekintetben eleget tesznek a prémium járatok követelményeinek. Igényes, vonzó megjelenésükön túlmenően kényelmi felszereltségük is kiemelkedő. Minikonyha, WC, DVD-rendszer, Wi-Fi vezeték nélküli fedélzeti internetkapcsolat, kék LED-es hangulatvilágítás, ízléses színvilágú kárpitozás, dupla üvegezés, hatékony légkondicionáló, valamint lábtartós, asztalkás, italtartós, lehajtható kartámaszos, szélesíthető és dönthető háttámlájú ülések gondoskodnak az utasok kényelméről. A gépkocsivezető munkáját pedig az ergonomikus vezetőálláson túlmenően olyan megoldások segítik, mint a távirányítással nyitható csomagtérfedelek, a kamera a középső ajtó felett, a telefonnal felszerelt hálófülke vagy az Opticruise automatizált sebességváltó. A 12 méter hosszú, 49+1+1 üléses, 7,0 köbméteres poggyászteret kínáló buszok hajtásáról a soros, hathengeres, 13 literes dízelmotor 400 lóerős változata gondoskodik, amely AdBlue adalékanyag használata nélkül teljesíti az Euro 5 környezetvédelmi normát.

Kedvező tapasztalatok
„Nagy várakozásokkal tekintünk az új Scania Touring buszok hosszú távú üzemeltetése elé. Az első Scania alvázra felépítményezett autóbuszunkat 1994-ben helyeztük forgalomba, 2001-ig pedig összesen 19 ilyen járművet szereztünk be. Jelenleg ezeknek a távolsági járatokon közlekedő buszoknak közel 1,6 millió kilométer az átlagos futásteljesítményük, megbízhatóságukkal és könnyű szervizelhetőségükkel pedig nagyon elégedettek vagyunk. Reméljük, ezek az új Scaniák is legalább ennyire kiválóan szolgálnak majd.” – mondta Dr. Sárközi György, a Borsod Volán Zrt. vezérigazgatója.

Folytatásban bízva
„Jelentős mérföldkőnek tekinthető ez az értékesítési ügylet, ugyanis a jelenlegi tenderszegényes időkben különösen nagy siker egyszerre öt új távolsági autóbusz átadása. Bízunk benne, hogy az üzemeltető elégedett lesz majd úgy a Scania Touring buszokkal, mint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal, és hamarosan a további öt ugyanilyen jármű beszerzésére szóló opciót is lehívja. Ezután cégünk életében méltán nevezhetjük majd a Borsod Volán flottavásárlását az elmúlt időszak legjelentősebb buszértékesítésének.” – fűzte hozzá az átadáshoz Sáránszky Róbert, a Scania Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Forrás: Scania
.

(Ezt a cikket 415 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?