Hírek Közút Külföld

Románia felbontaná az észak-erdélyi autópálya építésére vonatkozó szerződést az amerikai Bechtellel

A román kormány felbontaná az észak-erdélyi autópálya építésére vonatkozó szereződést az amerikai Bechtel vállalattal – jelentette ki Dan Sova infrastrukturális beruházásokért felelős miniszter.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az A3-as autópálya félbehagyott szakasza a romániai Berettyószéplaknál 2012. november 20-án. Tovább késnek az autópálya észak-erdélyi szakaszának építési munkálatai, miután a román kormány 2012-re előirányozott költségvetési tétele elégtelennek bizonyult a tervezési és kivitelezési munkálatokra. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az Agerpres pénteken idézte a minisztert, aki egy televíziós műsorban kifejtette: be kell ismerni, hogy működésképtelen a jelenlegi szerződés, ezért a feleknek kölcsönös megállapodás révén fel kellene bontaniuk. A tárcavezető tájékoztatása szerint már felvette a kapcsolatot a vállalattal és az amerikai bukaresti nagykövetséggel, és közölte velük szándékát.

Sova kifejtette, hogy a román kormánynak jelenleg 50 millió euró adóssága van a Bechtellel szemben, amit az eddig elvégzett munkálatokért kell kifizetnie a kabinetnek. Ezt az összeget betervezték az idei állami költségvetésbe, de a román kormány ezen felül nem költ az észak-erdélyi autópályára.

A miniszter megismételte azt az álláspontot, miszerint ez a beruházás csak a köz- és magánszféra társulása révén létrejövő úgynevezett ppp-konstrukcióban folytatódhat, ezért van szükség a Bechtellel megkötött szerződés felbontására.

A Brassó-Segesvár-Marosvásárhely-Kolozsvár-Nagyvárad-Bors nyomvonalon haladó, 415 kilométer hosszú autópálya megépítésére 2003-ban kötött szerződést a román kormány a Bechtellel, de eddig csak 52 kilométer készült el a Kolozs megyei Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) között, valamint folyamatban van a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti szakasz építése.

A kormány eddig 1,4 milliárd eurót fizetett a vállalatnak, a Bors-Berettyószéplak befejezése pedig további 250 millió euróba kerülne, de erre nincs fedezet a román állami költségvetésben – mondta Sova.

A román kormány 2011-ben már újratárgyalta a Bechtellel 2003-ban megkötött szerződést, és újat fogadott el, amelynek értelmében az említett két szakaszon kívül további hatról lemond az amerikai vállalat.

A román kormány még csak ezután keres befektetőket erre a hat szakaszra, ezért az észak-erdélyi autópálya megépítésének határideje egyelőre meghatározhatatlan.

Forrás: MTI  (kbu \ hbl \ guz \ ksy)
.

(Ezt a cikket 264 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .