NIF: a KÖZOP forrásainak 63 százalékát kötötték le eddig

A Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) közel 2 ezer milliárd forintos keretéből közútra, gyorsforgalmi utakra és vasútépítésre használható források 63 százalékát már sikerült lekötni – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-vel.

Járművek haladnak a 4-es számú főút debreceni elkerülő szakaszán 2013. január 24-én. Az elkerülő II. ütemében a 35-ös és a 4-es főút közötti szakasza épült meg 11.9 kilométer hosszan, ahol a 2x1 forgalmi sávú útszakaszon 2 híd, valamint 2 szintbeli csomópont is épült. Az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedési Operatív Program részeként Európai Uniós támogatással megvalósult útszakasz kivitelezés nettó összege 3,5 milliárd forint volt. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Járművek haladnak a 4-es számú főút debreceni elkerülő szakaszán 2013. január 24-én. Az elkerülő II. ütemében a 35-ös és a 4-es főút közötti szakasza épült meg 11.9 kilométer hosszan, ahol a 2×1 forgalmi sávú útszakaszon 2 híd, valamint 2 szintbeli csomópont is épült. Az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedési Operatív Program részeként Európai Uniós támogatással megvalósult útszakasz kivitelezés nettó összege 3,5 milliárd forint volt.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ebből épült meg az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakasza, valamint ennek keretében történt az M0-ás déli szektorának bővítése is. Befejeződött a 4. számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszának korszerűsítése 26,4 kilométer hosszan, és átadta a NIF az M3-as autópálya Nyíregyháza és a 49. számú főút közötti szakaszát – emlékeztetnek.

A Közlekedési Operatív Program keretében újult meg a 76. számú főút Zala megyei szakaszának főpályája, valamint a 4. számú főút Debrecent elkerülő szakasza. Kivitelezés alatt áll a 86. számú főút Szombathely-Vát szakasza, folytatódik az M43-as építése Makótól az országhatárig. Jelenleg tart a közbeszerzése az M85 Enese-Csorna, valamint Győr-Enese közötti szakaszának, valamint a 85. számú főút Csornát elkerülő szakaszának – ismerteti a NIF.

A vasúti fejlesztéseknél a 600 milliárd forintos uniós források lekötése már 80 százalékon áll – emeli ki a közlemény. Ebből a pénzből valósult meg a Tárnok és Székesfehérvár közötti vonalszakasz teljes felújítása. További kiemelt fejlesztés a Pilisvörösvár-Piliscsaba és a Piliscsaba-Esztergom, a Kelenföld-Tárnok, a Gyoma-Békéscsaba illetve a Szajol-Püspökladány vonalszakasz.

Forrás: MTI  (ghg \ guz \ gkp)
.

(Ezt a cikket 328 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?