Újra lezárta a cseh-szlovák határt a Magyarországra tartó kamionok előtt a cseh rendőrség
Csütörtökön délelőtt ismét lezárták a Magyarországra tartó kamionok előtt a cseh-szlovák határátkelőt a Brünn-Pozsony autópályán (D2).
A cseh közúti igazgatóság (RSD) közlése szerint az intézkedés visszavonása a magyarországi hóhelyzet alakulásának függvénye.
Az intézkedés a 3,5 tonnánál nehezebb kamionokat érinti. A könnyebb teherkocsik és a személyautók átléphetik a határt. A határátkelő előtt a cseh közszolgálati televízió jelentése szerint már mintegy négy kilométer hosszan vesztegelnek a kamionok.
A cseh hatóságok közölték: az intézkedésre azért volt szükség, mert Magyarországon az intenzív havazás következtében ismét súlyos közlekedési gondok keletkeztek, Szlovákiában pedig már megtelt az autópálya melletti összes parkolóhely.
A héten ez már a harmadik határátlépési stopp a Magyarországra tartó kamionoknak. Először kedden, majd szerda éjjel volt zárva az autópályán a cseh-szlovák határ. Csütörtökön reggel hatkor ugyan újra megnyitották a Magyarországra tartó kamionok előtt az utat, de kilenckor már megint lezárták.
A pozsonyi rádió jelentése szerint a szlovákiai parkolók az érintett útvonalakon mind megteltek, mivel a kamionok Rajkánál nem tudnak belépni Magyarországra.
Csehországban, ahol kedden és szerdán országszerte szintén sok hó hullott, csütörtökön reggel már nyugodt volt a helyzet. Az utak ugyan sok helyen latyakosak, síkosak, csúszósak, de súlyosabb közlekedési problémákról, fennakadásokról egyetlen régióból sem érkezett jelentés.
Forrás: Kokes János – MTI (kjk \ kszk \ ksy)
.
(Ezt a cikket 362 alkalommal tekintették meg.)