Biatorbágyi csapat nyerte a Scania Top Team verseny országos döntőjét

A biatorbágyi Scania márkaszerviz „Tud Tam Team” nevű csapata nyerte meg a Top Team versenysorozat magyarországi döntőjét, így ők fogják hazánkat képviselni a Németországban megrendezésre kerülő regionális elődöntőn.

Nemzetközi háttér
A Scania Top Team rendezvénysorozat valójában versenyszerű körülmények között lezajló képzési program, amely hűen a vállalat folyamatos fejlesztést szem előtt tartó filozófiájához, egy 23 évvel ezelőtt Svédországban megrendezett helyi rendezvényből nőtte ki magát a jelenlegi, egész világra kiterjedő képzési programmá.

A 2012-2013. évi rendezvény már sorban a nyolcadik verseny és egyben minden eddiginél nagyobb volumenű. Körülbelül 60 országból 8.000 fő vesz részt a szervizhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati feladatok megoldásában.

A Top Team célja, hogy a Scania szervizekben dolgozó szerelők, munkafelvevők, szerviz-technikusok, alkatrész-értékesítők tudását, szakmai ismeretét és ügyfélközpontúságát fejlessze. Mindemellett a csapatmunkát is látványosan előmozdítja.

A Scania szervizek végső célja, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtsanak, amelyek lehetővé teszik az ügyfelek tehergépjárművei számára a maximális üzemidő kihasználását. Ennek eléréséhez magasan képzett szakembergárda szükséges, akik oktatásában a Top Team egy sarkalatos pont.

Magyar versenysorozat
A magyarországi Scania szervizhálózat immár hetedik alkalommal csatlakozott a megmérettetéshez. A kilenc induló csapat közül 2012 folyamán kétfordulós elméleti tesztek alapján került kiválasztásra az országos döntőbe továbbjutó hat csapat.

A január 19-én megrendezett döntőn már gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek, azaz a valós életben is előforduló problémákkal találkoztak, hibákat kellett feltárniuk és megjavítaniuk előre meghatározott időintervallumon belül. A szoros és izgalmas küzdelem után a biatorbágyi szerviz „Tud Tam Team” nevű csapata bizonyult a legjobbnak: a Scania termékek kiemelkedő műszaki, elektronikai és technológia ismerete jól társult a hatékony csapatmunkával.

„A Top Team versenysorozathoz való csatlakozásunk legfőbb célja, hogy a szervizekben dolgozó kollégáinkat arra ösztönözzük, hogy növeljék tudásukat a Scania termékek, valamint a rendelkezésükre álló, különböző munkaeszközök és azok használata terén. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy egy-egy ilyen rendezvény során előtérbe kerülnek azok a személyek, akik nap mint nap fáradhatatlanul dolgoznak ügyfeleink lehető legmagasabb szinten történő kiszolgálása  érdekében. A Top Team lehetőséget ad számukra, hogy erőfeszítéseikért cserébe a megfelelő elismerésben részesüljenek.” – foglalta össze a versenysorozat szellemiségét Joó Zoltán, a Scania Hungária Kft. szervizhálózat-fejlesztési vezetője.

A „Tud Tam Team” csapatra még további megmérettetések várnak, hiszen ősszel a nemzetközi regionális elődöntők valamelyikén több európai ország csapata mellett kell bizonyítania tudását. A regionális elődöntők első két helyezettje jut tovább a novemberi svédországi világdöntőbe.

Forrás: Scania
.
.

(Ezt a cikket 369 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?