Kátyúk miatt sebességkorlátozás több autópályaszakaszon
Kátyúk és egyéb úthibák miatt több autópályán is sebességkorlátozást vezetett be az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.
Kátyúk és egyéb úthibák miatt több autópályán is sebességkorlátozást vezetett be az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, az elmúlt napokban a szokásosnál több úthibát észleltek, ezért belső átcsoportosításokkal plusz erőforrásokat vontak be a hibák kijavításába, emellett sebességkorlátozást vezettek be az M0-ás, az M1-es, az M2-es, az M3-as, az M30-as és az M7-es gyorsforgalmi utak egy-egy szakaszán. Az úthibákra a változtatható jelzésképű táblák is figyelmeztetik az autósokat. Jelezték, hogy az érintett szakaszokon az elmúlt időszakban nem történt súlyos baleset.
Az ÁAK alvállalkozóit arra kérte, hogy a javítások mielőbbi befejezése érdekében több emberrel és géppel végezzék a munkát. Hozzátették ugyanakkor, hogy a jelenlegi időjárási körülmények között gyors javulásra nem lehet számítani, mert a munkát hóesésben, esőben elvégezni nem lehet.
A kátyúk ideiglenes elhárítását a mérnökségek folyamatosan – szükség szerint éjjel is – végzik. Az ideiglenes javítást követően a burkolathibák végleges helyreállítása speciális szaktudást igénylő alvállalkozó bevonásával történik.
Forrás: MTI (btiv \ bcl \ bhi)
.
(Ezt a cikket 228 alkalommal tekintették meg.)
