E-útdíj – NFM: a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni az állam

A fejlesztési tárca államtitkára szerint az állam mindenben a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni az elektronikus útdíjszedési rendszer ügyében; a projekt nem csúszik, július elsejére elkészül.

A használatarányos e-útdíj mérőkészülék pillanatnyi útszakaszt ír ki az M0-áson Budapesten, 2012. október 2-án.MTI Fotó: Marjai János
A használatarányos e-útdíj mérőkészülék pillanatnyi útszakaszt ír ki az M0-áson Budapesten, 2012. október 2-án.
MTI Fotó: Marjai János

Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára egy csütörtöki sajtótájékoztatón az MTI-nek a tenderre vonatkozó kérdésére azt mondta: „annyit tudok mondani, amennyit szerdán a miniszterelnök elmondott: az állam saját maga fogja a projektet megvalósítani”.

Az államtitkár szerint a sajtó rosszul interpretálta a miniszterelnök szavait a közbeszerzésről. Orbán Viktor ugyanis nem azt mondta, hogy nem lesz közbeszerzés; azt mondta, hogy ilyen közbeszerzés nem lesz még egyszer – hívta fel a figyelmet Vályi-Nagy Vilmos.

Az államtitkár közölte: mindenben a jogszabályoknak megfelelően fognak eljárni. A projektet az állam fogja megvalósítani, de ha „oszlop kell, akkor veszünk oszlopot, ha kamera kell, akkor veszünk kamerát, értelemszerűen közbeszerzés keretében” – fogalmazott.
Vályi-Nagy Vilmos kijelentette: a projekt nem fog csúszni, július 1-re elkészül.

Az elektronikusútdíj-tender kiírója, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szombaton jelentette be, hogy visszalépett a pályázat nyertese, a Getronics Magyarország Kft., arra hivatkozva, hogy az ajánlat kihirdetését követően az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést, ezért a szerződést nem írják alá.

A Getronics ugyancsak szombati közleményében szokatlan piaci nyomásgyakorlással indokolta a visszalépést. Egyik alvállalkozója, a Q-Free ASA visszalépésével kapcsolatban kifejtette: információik szerint az egyik versenytársuk az elmúlt időszakban szinte az összes, a projektben résztvevő alvállalkozó partnerüket megkereste, és nyomást gyakorolt rájuk annak érdekében, hogy az együttműködésből visszalépjenek az elektronikus útdíjrendszer tervezett határidőre történő megvalósításának ellehetetlenítése érdekében. Hozzátették: a Getronics Magyarország Kft. vizsgálja a szükséges jogi lépések megtételét.

Orbán Viktor szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón közölte: az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert. A kormányfő elmondta, miután visszalépett a nyertes Getronics, a kabinet két lehetőséget mérlegelt: új pályázat kiírását és az állami megvalósítást. Végül az utóbbi mellett döntöttek. „Köszönjük szépen, nagyon jót szórakoztunk, jó mulatság volt, kiírtuk a pályázatot, beadták a cégek, elbíráltuk, szerződni akartunk, aztán nem írták alá. Még egyszer ezt a kabarét nem adjuk elő” – fogalmazott a miniszterelnök.

Forrás: MTI  (gká \ gjé \ egr \ gte)
.

(Ezt a cikket 309 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?