Új gazdasági vezető a Waberer’s International Zrt.-nél

Wáberer György dr. Antal Erzsébetet bízta meg a Waberer’s International Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesi feladatainak ellátásával. A nagy gazdasági szervezetek és multinacionális vállalatok pénzügyi, valamint gazdasági irányításában gazdag tapasztalatokkal rendelkező szakember legfőbb feladata, hogy tovább fokozza Európa hatodik legnagyobb fuvarozási vállalatának eredményességét, előkészítse a részvénytársaság tőzsdei bevezetését.

Az ajkai születésű Antal Erzsébet diplomáját és doktori fokozatát a budapesti közgazdaságtudományi egyetem védte meg, majd tanulmányait a pénzügyi menedzsment és a banki finanszírozás területén az angliai Exeter University-n és az ausztráliai Swinburne University-n bővítette.

Karrierje a MALÉV-nál kezdődött, ahol a légi utaskísérőtől a vezérigazgatói szinte minden pozíciót betöltött. Ezt követően a Tesco Global Zrt. pénzügyi vezetője és az Executive Board tagja lett. Egy évvel ezelőtt alapította meg saját tanácsadó cégét, a budapesti bejegyzésű Nobel Management Consultingot.

Czakó Géza, a Waberer’s International Zrt. eddigi gazdasági vezérigazgató-helyettese 2012. december 1-jétől – Igazgatósági tagsága megtartása mellett – a Wáberer György érdekeltségeit irányító WNEW Kft. ügyvezető igazgatója. Új pozíciójában feladata a Wáberer György ellenőrzése alatt – a Waberer’s International tulajdonrésze mellett – álló 15 logisztikai és ingatlanfejlesztési társaság gazdálkodásának optimalizálása, eredménytermelő képességének növelése. A nemzetközi fuvarozási céget nem számítva ezen vállalkozások éves árbevétele eléri a 25 milliárd forintot.

Az 56 éves szakember 1995 januárjában csatlakozott a Waberer’s jogelődjéhez, a Volán Tefu Rt-hez. Gazdasági vezetőként részt vett a vállalat modernizációjában és eredményes gazdálkodásának kialakításában, több mint 30 akvizíció levezénylésében, köztük a Hungarocamion Rt. felvásárlásában. 2005-től a Waberer’s Holding gazdasági igazgatója, 2010-től 2012. november végéig a Waberer’s International Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese volt.

Forrás: Waberer’s International Zrt.
.
.

(Ezt a cikket 415 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?