Balesetek Hírek

Három teherautó ütközött Körmendnél, hárman meghaltak

A tűzoltók jegesedést tapasztaltak a 86-os főút azon a szakaszán, ahol péntek reggel három teherautó ütközött össze, és ahol a balesetben három ember meghalt. A közútkezelő szerint kizárt, hogy jeges lett volna az út.

Tűzoltók dolgoznak annál az összeroncsolódott szlovák rendszámú teherautónál, ami belerohant egy az út szélén feltehetően műszaki hiba miatt várakozó lengyel rendszámú teherautóba a 86-os úton, Körmend határában 2012. december 7-én. Az ütközés következtében a lengyel teherautó előtt segítségnyújtás miatt megálló teherautó is az árokba borult. A balesetben a segítséget nyújtó magyar, az elromlott lengyel jármű sofőrje, illetve a szlovák teherautó utasa meghalt. A szlovák sofőrt könnyű sérülésekkel szállították kórházba. MTI Fotó: Varga György

Dénes Károly, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyletese az MTI-nek azt mondta: pontosan nem tudni, hogy miért ütközött a három jármű, de a jegesedés miatt értesítették a közútkezelőt. Hozzátette: a balesetnek egy sérültje is van, őt a mentők már kórházba szállították, a műszaki mentés és baleseti helyszínelés jelenleg is tart.

Dénes Károly hozzátette: információi szerint egy lengyel, egy magyar és egy szlovák 2,5 tonnás teherautó ütközött össze.

Az MTI érdeklődésére Kiss György, a Magyar Közút Vas Megyei Igazgatóságának ügyeletese közölte: kizártnak tartja, hogy jeges lenne az adott útszakasz, a burkolat szavai szerint száraz, helyenként legfeljebb sónedves lehet. Hozzátette: a baleset a körmendi körforgalom közelében történt, ezen a szakaszon pedig az éjszaka folyamán sószórást végeztek.

Az MTI helyszínről származó, meg nem erősített információi szerint a baleset úgy történt, hogy az egyik teherautót a másik vontatására készítették elő, eközben a harmadik tehergépkocsi hátulról beléjük rohant, elgázolva a műveletet irányító, az úttesten álló két embert, valószínűleg az egyik teherautó utaskísérőit. A harmadik áldozat feltehetően az ütköző jármű utasa.

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset helyszínén várhatóan délig tartják fenn az útzárat, a forgalmat elterelik.

Forrás: MTI  (bcsp \ bpg \ gry)
.

(Ezt a cikket 428 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!