Újabb mellékútfelújítás fejeződött be Győr-Moson-Sopron megyében
Az Új Széchenyi Terv keretében európai színvonalúvá vált a Hédervár-Kimle összekötő út több mint 3,1 kilométeres szakasza. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. számításai szerint a felújítással 2200 helyi lakos utazási körülményei javultak. A munkálatok a kivitelezővel kötött szerződésnek megfelelően, mindössze negyed év alatt fejeződtek be.
Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok 2009-2013-as akcióterveinek keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192, összesen 1265 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítására kapott felhatalmazást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége közel 104 milliárd forint, ebből a Nyugat-dunántúli régióban 7,16 milliárd forint megítélt forrás áll a projektgazda Magyar Közút rendelkezésére.
Az ünnepélyes átadásra a mai napon került sor dr. Nagy István, a térség országgyűlési képviselőjének, Balsay Zsuzsanna, Kimle polgármesterének, valamint a projektgazda Magyar Közút vezetőinek, Szőke József műszaki vezérigazgató-helyettes és Sümegi Péter megyei igazgató részvételével.
A 1403 jelű Hédervár-Kimle összekötő út 3,1 kilométeres szakaszán a meglévő útburkolat mind a két szélén, valamint középen is hálósan repedezett volt, ezért teljes pályaszerkezet cserét és burkolatmegerősítést hajtott végre a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Közép-Nyugat ROP 2013 Konzorcium. Helyenként a meglévő burkolatot is kiszélesítették a szakemberek, emellett a szakaszon található buszmegállóhelyeket is átépítették. Továbbá megújulhatott az érintett útszakaszon az 1965-ben épült kimlei Mosoni-Duna híd is.
A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.
Bízunk abban, hogy a gondozásunkban megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd a régióban és betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.
Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.
(Ezt a cikket 258 alkalommal tekintették meg.)