A RENAULT TRUCKS KÜLDETÉSE AZ AFRIKAI VILÁGÉLELMEZÉSI PROGRAMBAN

A Renault Trucks a Világélelmezési Program (PAM) céljainak elérését igyekszik segíteni azzal, hogy egy mobil oktatóbázison továbbképzést tart az Afrikában dolgozó teherautó-szerelőknek. A három hónapon át tartó képzések során a csúcstechnikás műszaki szerelvények javítására tanítják azokat a szakembereket, akik a Világélelmezési Programban résztvevő teherautók műszaki állapotáért felelnek. Ez a nemes küldetés kiválóan példázza a Renault Trucks elkötelezettségét a PAM mellett, és azt a szándékot is, hogy a lehető legközelebb hozzák a teherautókat a szegénységben élő népek igényeihez.

Az ENSZ Világélelmezési Programja, melynek fő célja az éhség elleni küzdelem világszerte, az élelemhez való hozzájutást garantálja a világ legszegényebb térségeiben. A logisztikai rendszer lelkét a szállítmányozást végző teherautók jelentik, amelyek között száznál is több Renault Trucks gondoskodik arról, hogy az élelem a lehető legszélsőségesebb körülmények között is gyorsan eljusson a rászorulókhoz.

A Renault Trucks szeretné még könnyebbé tenni ezt a munkát. Járműgyártóként tisztában van azzal, hogy csak rendszeresen karbantartott teherutókkal lehet megbízható szállítást végezni, mert nem kell attól tartani, hogy lerobbanva az út mellett vesztegelnek. A meghibásodások elkerülése és a legeredményesebb javítási technikák elsajátítása érdekében a Renault Trucks kialakított egy 4×4-es Keraxot a mobil oktatási feladatra, és egy technikusokból álló csapatot küld a kelet-afrikai országokba, hogy a helyi PAM szerelőknek közvetlenül átadják a nehéz teherautók karbantartásával és javításával kapcsolatos ismereteket. A három hónapig tartó oktatási sorozat Kenyától Ugandán, Dél-Szudánon, Ruandán és a Kongói Demokratikus Köztársaságon át Burundiig azokat a szerviz központokat keresi fel, ahol a PAM teherautóit javítják.

Az Afrikához különösen kötődő Renault Trucks ezzel a küldetéssel is kifejezi, hogy elkötelezett az afrikai kontinens fejlődése mellett. Azzal, hogy a Világélelmezési Program céljainak elérését segíti a teherautó gyártás során felhalmozott tudásával és szakértelmével, a Renault Trucks megerősíti a teherautók nélkülözhetetlen szerepét a világ legszegényebb területein, ahol gyakran a teherautók jelentik az életmentés legfontosabb láncszemét.

A különleges küldetést teljesítő 4×4-es Kerax egy teherhajón kifut a nyílt tengerre. Az úti cél: Mombasa, Kenya.

Kellett jó néhány hónap intenzív felkészülés a rendkívüli akció megszervezéséhez. Ki kellett választani a legalkalmasabb járművet, átalakítani a karosszériát a mobil képzésre, mozgósítani a technikusokat, sofőröket és oktatókat a speciális feladatra. A Renault Trucks és az alkalmazottak elkötelezettsége nem marad el a rájuk bízott küldetést jelentő kihívásoktól: átadni a teherautókkal és a karbantartásukkal kapcsolatos tudásukat a Világélelmezési Program afrikai csoportjaiban dolgozó szerelőknek, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy az élelem zökkenőmentesen eljusson a legszegényebb régiókba is.

A mobil oktatóbázis mintegy 5000 kilométert tesz majd meg Mombasától (Kenya) Bujumburáig (Burundi), hogy a terepen képezze a PAM helyi szerelőit. A Renault Trucks oktatói egy 4×4-es Keraxnak köszönhetően látják el ezt a feladatot. A járművet felszerelik minden olyan oktatási eszközzel, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy bárhol és bármikor megjavítsanak egy meghibásodott teherautót.

A választás nem véletlenül esett a Keraxra. A minden körülmények között elismerten robusztus és mozgékony Kerax világszerte megállja a helyét ipartelepi munkaeszközként épp úgy, mint a 2005-ben szervezett Selyemút expedíción, a 2009-es Cape to Cape kalandban, vagy a Dakar raliban.

A karosszériáját úgy alakították ki, hogy tökéletesen alkalmas legyen bármilyen típusú felszerelés biztonságos szállítására. Ez meghatározó szempont, hiszen kifejezetten a képzéshez előkészített fődarabokat kell majd a helyszínre szállítani, hogy bemutathassák a szerelőknek.

Novembertől decemberig öt alkalommal tartanak képzést angol, illetve francia nyelven a szervezet sub-saharai Afrikában működő főbb bázistáboraiban: Kampalában (Uganda), Jubában (Dél-Szudán), Gomában (Kongói Demokratikus Köztársaság), Kigaliban (Ruanda) és Bujumburában (Burundi).

A Világélelmezési Program számokban:

  • 90 millió ember élelmiszerellátása
  • Jelenlét 74 országban
  • 11000 alkalmazott világszerte
  • 3000 raktár
  • 40 hajó
  • 60 repülő
  • 5000 teherautó (ebből 700 saját tulajdonú)

Renault Trucks
.

(Ezt a cikket 228 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?