Datahouse: alig nőtt szeptemberben a forgalomba helyezett új autók száma

Az idén szeptemberben 3.521 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 0,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első kilenc hónapban 16,3 százalékkal 39.317-re nőtt az új autók száma – közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató hétfőn az MTI-vel.

Szeptemberben 834 új kishaszonjármű került forgalomba, 11,4 százalékkal kevesebb, mint 2011 szeptemberében. Január-szeptemberben a forgalomba helyezett új kishaszonjárművek száma 7,4 százalékkal 8.077-re nőtt.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn azt közölte az MTI-vel: továbbra is úgy gondolják, az idén a piac növekedése meghaladja a 2011. évi szintet, és az előrejelzett 10 százalék körül alakulhat.

Az MGE közleményében azt írta: „az első kilenc hónap alapján óvatos örömmel látjuk, hogy a trend – kisebb botlásokkal – a kilábalás felé mutat akkor is, ha a volumen még messze alatta marad annak, ami a szakma fenntartásához a jelenlegi formában elegendő lenne”.

Az újszemélyautó-értékesítés több mint 70 százaléka céges vásárlás, így a kereskedelem számára fontos magánvásárlók továbbra sem kerültek elő. Mivel a cégesgépjármű-piac fokozottan Budapestre koncentrálódik, a vidéki márkakereskedők helyzete rendkívül nehéz, mert az általuk értékesített volumen nagyon alacsony, sok helyen a heti egy darabot sem éri el.

Az MGE szerint a motorkerékpár-piac visszaesése az augusztusi minimális növekedés után ismét folytatódott. Éves összehasonlításban mintegy 8 százalék volt a szeptemberi csökkenés.

A nagyhaszonjármű-piac a tavalyi jelentős növekedés után még úgy is 5 százalékkal emelkedett az első kilenc hónapban, hogy szeptemberben 5 százalékkal csökkent. „Ez továbbra is azt jelenti, hogy ez a szegmens a várakozásaink feletti teljesítményt ért eddig el 2012-ben, ami – véleményünk szerint – elsősorban a magyar fuvarozók sikeres külföldi szerepvállalásának köszönhető” – véli az MGE.

Hozzáteszik: sok még a tennivaló a feketegazdaság elleni fellépés terén, az erre vonatkozó javaslataik már a törvényhozók asztalán fekszenek. Remélik, hogy ezek közül néhány elfogadásával folytatódhat a gazdaság fehérítése, így a legális kereskedők és szervizek több munkához juthatnak, és jelentős versenyhátrányuk csökkenhet. „Meggyőződésünk, hogy a magyar gazdaság legnagyobb tartalékai a gazdaság fehérítésében vannak” – jelentik ki a közleményben.

Mint írják, továbbra is kiemelkedően fontos a javító és szolgáltató ágazatokban tapasztalható visszaesés megállítása, a működés stabilizálása és fejlesztése.

Az MGE célja, hogy az anyagi racionalitás, a közlekedés biztonságának garantálása mellett valamennyi legális szereplő megtalálja a helyét a javítói szolgáltatások piacán, a legális szféra erősödhessen, versenyhátránya csökkenjen, majd megszűnjön.

Forrás: MTI  (gpp \ gte \ gkv \ egr \ gkp)
.

(Ezt a cikket 324 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?