Újabb útfelújítási projekt indult el az Új Széchenyi Terv forrásaiból

Újabb útfelújítási projekt indult el az Új Széchenyi Terv forrásaiból. Ezúttal a Tata-Győr összekötő út Komárom-Esztergom megyei, Nagyigmánd és a megyehatár közötti 15,3 kilométeres szakasza válik európai színvonalúvá 1,346 milliárd forintból. A munkálatok a tervek szerint 2013. június elejére fejeződnek be.

illusztráció (Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.)

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Új Széchenyi Tervben 192, összesen 1265 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítására kapott felhatalmazást. A beruházás ünnepélyes nyitó sajtóeseményén Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a várhatóan 2013 végéig megvalósuló országos program összköltsége közel 104 milliárd forint. A Közép-dunántúli régióban 17 milliárd forintnyi forrást fordíthat a projektgazda Magyar Közút útfelújításokra.

A 8136 jelű Tata-Győr összekötő útról általánosságban elmondható, hogy rendkívül rossz állapotban van, az útburkolat több helyen deformálódott, nyomvályús, a pályaszerkezet teherbírása pedig több helyen is problémás. Az útszakasz úthálózati szerepe ugyanakkor kiemelkedő, mivel alternatív összeköttetést biztosít az 1-es főút mellett a Tata-Győr útvonalon. A környező kistelepülésekről is ezen az úton érhetőek el a térségi jelentőségű városok.

A mellékút 15,3 kilométeres szakaszának felújítása során a kivitelező KMES Konzorcium elvégzi az út burkolat- és padkafelújítását, több buszmegállóhely átépítését, csomópontok korrekcióját, valamint a vízelvezető rendszer felújításáról és átereszek kiépítéséről is gondoskodni fog. Emellett az út a beruházás során tartós burkolatjelet kap, egyes KRESZ táblákat eltávolítanak vagy cserélnek a szakemberek.

Mázsi Attila, a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az eseményen elmondta: a közútkezelő bízik abban, hogy a gondozásában megújult országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a régióban betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését. A beruházással Nagyigmánd, Bábolna és Bana települések megközelíthetősége jelentős mértékben javul.

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.

(Ezt a cikket 225 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?