Baleset az M15-ösön – Szombat reggelig tartott az útzár

Szombat reggelig tartott az útzár az M15-ös főúton, ahol hárman haltak meg egy péntek éjjel történt közlekedési balesetben – értesült a mentésben résztvevőktől szombat reggel az MTI.

Árokba borult kamion a magyar-szlovák határon lévő rajkai átkelő közelében, ahol három személy vesztette életét egy közúti balesetben 2012. július 20-án éjfél előtt az M15 autóúton, a 12 kilométer szelvénynél. Egy német rendszámú személyautó közlekedett Pozsony irányából Mosonmagyaróvár irányába amikor eddig ismeretlen okból keresztbe fordulva áttért az ellenkező sávba ahol egy cseh kamionnal ütközött. A teherautó a személyautót maga előtt tolva hajtott az út menti árokba. A személyautóban utazó négy személy közül egy ember élte túl a balesetet, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

    Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron megye Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: egy német rendszámú, Szlovákia felől érkező személyautó próbált visszasorolni saját sávjába egy előzés után, de megcsúszott és keresztbe fordult. Ekkor csapódott neki frontálisan egy cseh rendszámú kamion, amely dinnyét szállított.     

A nyerges vontató maga alá gyűrte és az árokba rántotta a kocsit, amelyben egy negyvenes éveiben járó házaspár és 15 éves fiuk életét vesztette, míg 17 éves lányukat életveszélyes állapotban vitték a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba. A kamionsofőr könnyebb sérüléseket szenvedett.     

A kétszer egysávos, mintegy 15 kilométer hosszú M15-ös az M1-es autópályát köti össze a rajkai átkelőn keresztül a határ túloldalán futó D2 sztrádával.

Forrás: MTI  (bly \ gpp \ bpt)
.

(Ezt a cikket 342 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!