A Volánbusz alvállalkozóit hallgatta meg a parlamenti vizsgálóbizottság
A Volánbusz alvállalkozóinak jelenlegi ügyvezetőit hallgatta meg keddi ülésén a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság. A testület előtt az üzemanyagárak változásával és a devizahitelekkel összefüggő szerződésmódosítások kerültek napirendre.
Hegedűs László, a Kontakt-Busz Kft. ügyvezetője, aki 2010 szeptembere óta vezeti a társaságot, a szerződésmódosításra válaszolva elmondta: cégük jelenleg vitában áll a Volánbusszal ebben az ügyben, jelenleg előleget kapnak.
Ugyanerre a kérdésre Horváth Szabolcs, a T&J Busz Projekt és a Color Tours Kft. ügyvezetője közölte: 2011-re a díjakat a Volánbusz nem fizette ki nekik, az idén pedig előleget folyósít, hogy a közszolgáltatást el lehessen végezni.
Manninger Jenő, a bizottság fideszes elnöke megjegyezte: a korábbi években mintegy 530 millió forintot fizetett a Volánbusz az alvállalkozóknak az üzemanyagár és a devizahitelek kapcsán kompenzációra. Arra a kérdésre, hogy ez a tétel nem hiányzik-e az alvállalkozók gazdálkodásából, Horváth Szabolcs elmondta: a vállalkozás „pengeélén táncol”, nem nyereséges.
A parlamenti testületet az idén áprilisban hozták létre. A bizottság feladata szakértők bevonásával tisztázni a Volánbusz telephelyeinek értékékesítési körülményeit, feltárni az esetlegesen felmerülő visszaéléseket, a tranzakciókban részt vevő off-shore cégek tulajdonosi hátterét.
Vizsgálják a reorganizációs program során a tulajdonjogok megszerzésére irányuló szerződéseket, valamint azt is, hogy érvényesült-e az állami tulajdonnal való gazdálkodásra vonatkozó elv 2002 és 2008 között, amikor a Volánbusz 5,5 milliárd forint állami ingatlant értékesített.
Forrás: MTI (gpe \ gtr \ gkp)
.
(Ezt a cikket 301 alkalommal tekintették meg.)