Hamis márkajelzésű ruhát szállító kamionokat tartóztattak fel a román határon
Hamis márkajelzésű ruhát szállító kamionokat tartóztattak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a csengersimai és az ártándi magyar-román határátkelőhelyen – közölte a szervezet Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Kupecz József elmondta: a fuvarlevele szerint általános ruhaneműket szállító kamionok egyike Törökországból Lengyelországba, a másik pedig Törökországból Lettországba tartott.
A tételes vizsgálat során kiderült, hogy bálákba csomagolva 13 ezer hamis márkajelzésű póló, nadrág, törülköző, lepedő, párna- és paplanhuzat is volt a teherautókban – ismertette az őrnagy. Ránézésre is meg lehetett állapítani, hogy a termékek anyaga és kidolgozottsága is silány, a rajtuk lévő hamis jelzésekkel azonban alkalmasak arra, hogy a vásárlókat megtévesszék.
A NAV a mintegy 16 millió forint értékű hamis terméket lefoglalta, és áru hamis megjelölése miatt mindkét esetben eljárást indított.
Az észak-alföldi régióban az idén már több mint százmillió forint értékben foglaltak le hamisított ruházati terméket a pénzügyőrök – tette hozzá a sajtóreferens.
Forrás: MTI (hvzs \ bri \ ppd)
.
(Ezt a cikket 242 alkalommal tekintették meg.)