Újítások segítségével ellenőriznék a sofőröket
Az EU közúti szállításra vonatkozó szabályainak megváltoztatásának célja, hogy az „okos tachográfok” bevezetésével pontosan figyelemmel lehessen követni, hogy a sofőr mennyi időt tölt a kormány mögött.

Az utak biztonsága és a sofőrök munkakörülményeinek javítása érdekében az EU előírja, hogy a hivatásos sofőrök legfeljebb mennyit vezethetnek és legalább mennyi pihenőidő jár nekik. Az adatokat összegyűjtő tachométerekkel mintegy 6 millió busz és teherautó van felszerelve. Az Európai Bizottság felmérése szerint 2009-ben az ellenőrzött járművek 9%-a sértette meg a sofőrök munkaidejére vonatkozó előírásokat, az esetek negyedénél pedig ezt a tachográfok manipulálásával valósították meg.
Az Európai Parlament által szorgalmazott új szabályok 2017-től élnének, és az integrált műholdas helymeghatározásnak köszönhetően kevesebb információt kellene manuálisan rögzíteni, és kevesebb úti ellenőrzésre lenne szükség. A tachográfok által rögzített adatokat más intelligens közlekedési rendszerek is fel tudnák használni.
A Bizottság tavaly júniusban tett javaslatot a tachográfok szabályozásának felülvizsgálatára az új technológiai lehetőségek teljes kihasználása érdekében.
Forrás: euvonal.hu
.
(Ezt a cikket 469 alkalommal tekintették meg.)