Uniós forrásból, 256 millió forintból újul meg a Drávaiványi-Sellye közötti országos közút mintegy 3 kilométeres szakasza
A Dél-dunántúli régióban megkezdődtek azon 4-5 számjegyű mellékutak felújításai, amelyek megvalósítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hagyta jóvá a Dél-dunántúli Regionális Operatív Program 2009-2013-as akciótervében. A Baranya megyében kezdődő útfelújítás a Regionális Operatív Program európai uniós forrásából és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A május 24-én induló projekt keretében megújul a Vajszló – Vejti – Sellye összekötőút 2,7 km-es – Drávaiványi és Sellye település határolta – szakasza mintegy 256 millió forintból.

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának keretében országosan várhatóan csaknem 945 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el 2012-ben. Ebből a Dél-dunántúli régióban a 2009-2010 program keretében 9 km, a 2011-2013 program keretében közel 180 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból.
Az érintett összekötőút az országos mellékúthálózat része, Baranya megye déli részén található. A teljes felújítandó szakasz külterületen halad, Drávaiványi és Sellye között. A most induló projekt az 5821 jelű Vajszló – Vejti – Sellye összekötőút 2,7 km-es szakaszának felújítását jelenti. Az útburkolaton jellemzően a burkolatszélek süllyedtek meg és mentek tönkre a vékony pályaszerkezet és a vízzárás hiánya miatt. Helyenként kátyúsodás, kismértékű nyomvályúsodás észlelhető. A meglévő profil kedvezőtlen, az oldalesés nagy.
Egy részén nincs aszfaltbeton, ezért ott az útfelület nem marható, önálló kiegyenlítő réteg terítésére lesz szükség. A felújítás során új pályaszerkezetet is kell majd építeni a pályaszerkezet-cseréknél, a burkolatszélesítéseknél és a földútcsatlakozások burkolattal kiépítendő szakaszain. Az érintett szakaszokon lévő buszmegállóhelyek is felújításra, illetve átépítésre kerülnek.
A kivitelezésre az ilyenkor kötelező közbeszerzési eljárás lefolytatása után, a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. a KMES Konzorciummal kötött szerződést.
Az összekötőút szerepe hálózati, kulturális, gazdasági szempontból jelentősen meghaladja a forgalomnagyságból adódó szerepét. Az útfelújítással várhatóan tovább bővül az itt lévő települések közti együttműködés, javul a Dráva által elválasztott horvát és magyar települések közti összeköttetés. Ezzel újabb lendületet kaphatnak a korábban élénk gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok.
A Magyar Közút célja, hogy jobb utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeket teremtsen a közlekedők, az érintett utak menti települések lakói számára. Az útfelújítás hatására, a jobb megközelíthetőség miatt várható, hogy vonzóbbá válnak a települések az ott lakók számára, csökken az elvándorlás, stabilizálódik a lakosság száma, illetve a vállalkozók számára vonzóbbak lehetnek a települések, így csökkenhet a magas munkanélküliség. A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakaszra kiemelt figyelmet fordít az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek köre is.
Bízunk abban, hogy a gondozásunkban megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd a régióban, és betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.
Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.
(Ezt a cikket 190 alkalommal tekintették meg.)