200 db Volvo FH-t rendelt a Waberer’s International
200 Volvo FH nyergesvontatóra szóló szerződést írt alá a Volvo Hungária Kft. a legnagyobb magyar szállítmányozó és logisztikai vállalattal, a Waberer’s International-lel.

A vontatókat, amelyeket környezetkímélő EEV-motorral szereltek fel, májustól, négy hónapon keresztül veszik át.
A Waberer’s International a Volvo Hungária Kft. legnagyobb ügyfele, a két cég kapcsolata 15 éves múltra tekint vissza.
Wáberer György elnök-vezérigazgató a beszerzést a két vállalat között fennálló kiváló együttműködés természetes folytatásának tekinti.
Mint elmondta „2500 szerelvényből álló flottánk , amelynek mintegy felét hagyományosan a megbízható Volvo vontatók teszik ki, eredményesen támogatják fuvarozási tevékenységünket , a különböző célállomások felé”.
Az Európai Unió közúti fuvarozási piacának egyik meghatározó vállalata a vontatók magas minőségi színvonala, megbízhatósága, biztonságos vezethetősége és alacsony káros anyagkibocsátása miatt választotta ismét a Volvót, és szintén fontos szempont volt a Volvo Trucks szervezete által nyújtott egyéb szolgáltatások és támogatások köre.
A két cég közötti, hosszú időre visszatekintő partnerkapcsolat bizosította a sikert és a növekedést mindkét vállalat életében – mondta Illés Dávid, a Volvo Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Elégedettséggel tölt el, hogy a Waberer’ Optimum Solution-nek magas minőségű, megbízható termékeket és kapcsolódó szolgáltatásokat szállíthatunk a vevő legnagyobb megelégedésére – folytatta.
Forrás: Volvo Trucks Hungary
.
(Ezt a cikket 460 alkalommal tekintették meg.)