Változások a budapesti közlekledésben a húsvéti ünnepek idején
A három napos húsvéti hétvége változásokat is tartogat az útra kelők számára. A húsvéti körmenetek miatt lezárásra, míg a hétfői ünnepnap kapcsán menetrendváltozásra is készülni kell a fővárosban közlekedőknek.
A húsvéti hétvégén több helyen kell számítani forgalomkorlátozásokra.
Az I. kerületben, a Batthyány téren a Szent Anna templom előtti útpályán szombaton kb. 20 óra és 20:30 között kell forgalomkorlátozásra számítani a körmenet miatt.
A II. kerületi Törökvész úton a Vend utca és az Eszter utcai körforgalom között szombaton 19:15 és 19:45 között körmenet miatt zárják le az úttestet. Ugyancsak a II. kerületben, a Margit körúton a Fekete Sas utca és a Keleti Károly utca között és a Budai László utca és a Rómer Flóris utca útvonalon halad a körmenet 22 és 23 óra között.
A XI. kerületben a Villányi úton és a Balogh Tihamér utcában 19:30 és 20:30 között kell forgalomkorlátozásokra számítani körmenet miatt.
A XVIII. kerületben, a Pestszentlőrinci Főplébánia húsvéti körmenete szombaton 21 óra 30 perc és 22 óra között halad majd a Batthyány Lajos utca – Haladás utca – Wlassics Gyula utca – Fürst Sándor utca útvonalon. A menet idején az érintett utcákat teljes szélességükben lezárják. A forgalomkorlátozás érinti az erre közlekedő 182-es, 184-es és 198-as jelű buszokat is, amelyek ebben az időszakban nem állnak meg a Wlassics Gyula utcai megállóban.
A XIX. kerületben, Kispesten a Posta köz – Kisfaludy utca – József Attila utca – Fő utca útvonalon halad egy körmenet, emiatt szombaton 19.30 és 21 óra között kell korlátozásokra számítani. Ugyancsak Kispesten, a Vas Gereben utca – Mészáros Lőrinc utca – Jahn Ferenc utca – Áchim András utca útvonalon szombaton 21.45 és 22.30 között kell forgalomkorlátozásokra számítani.
Húsvétvasárnap, április 8-án várhatóan 10:15 és 11 óra között a Kövi Szűz Mária Plébánia körmenete miatt a Szentendrei út belváros felé vezető irányában, a szélső sávban és a Köles utcában forgalomkorlátozás lesz.
Valamennyi helyszínen a rendőrség biztosítja forgalom irányítását.
Megállási tilalom lép életbe a XIII. kerületben, a Lehel téri templom előtti parkolóban és szervizúton április 6-án, pénteken 13 és 16 óra között, valamint április 7-én, szombaton, 17.30 és 22.30 között.
A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a forgalomkorlátozások idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. A közlekedők megértését és türelmét kérjük és köszönjük az esetleges kellemetlenségek miatt.
Minden budapesti közlekedőnek ezúton is kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!
Budapesti Közlekedési Központ
.
(Ezt a cikket 227 alkalommal tekintették meg.)