A Scania R 480 Euro 6 károsanyag-kibocsátási osztályba tartozó vontatót választották a német Verkehrsrundschau és Trucker magazinok a leginkább környezetbarát járműnek a nehéz-tehergépjárművek között. Az összehasonlításban a Scania 5.851 pontot ért el, amivel egyértelműen az első helyre került, így a svéd gyártó kamionja kapta meg a Green Truck 2012 díjat ebben az évben.

Környezetvédelmi szempontból több tényezőt is megnéztek, végül a járművek üzemanyag-fogyasztása és szén-dioxid kibocsátása volt a két legfontosabb vizsgálati szempont. Az értékelésnél figyelembe vették az Euro károsanyag-kibocsátási osztály szerinti besorolást, valamint egyéb tényezőket, mint például a hasznos terhelést. A Green Truck díj odaítélésének alapja a két magazin által elvégzett számos járműteszt volt.

„Örömmel tölt el, hogy az Euro 6-os motorral szerelt Scania R 480 már tavaly is kiemelkedően szerepelt a sajtótesztekben. Ez tökéletesen bizonyítja, hogy mérnökeink és fejlesztőink kiváló munkát végeztek az Euro 6 motor megalkotásakor, mindvégig szem előtt tartva az ügyfelek által támasztott igényeket.” – mondta Alexander Vlaskamp, a Scania Németország ügyvezető igazgatója.

A Green Truck 2012 díj átadására május 9-én, Frankfurtban kerül majd sor.

Forrás: Scania
.

(Ezt a cikket 269 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?