Életet menthet a biztonsági öv, ezt azonban sok járművezető figyelmen kívül hagyja. Ez volt a tapasztalata a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságnak a  március 13-án és 14-én megtartott fokozott ellenőrzés alkalmával. Az említett két napban a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték a járművezetőknél, valamint a sebességet túllépőket is eljárás alá vonták.

Egy török sofőr épp kirepül az oldalablakon, miután hátulról egy másik kamion belerohant.

Több száz gépjárművezetőt állítottak meg a két napos fokozott ellenőrzés során és 62 járművezetővel szemben kellett közigazgatási eljárást kezdeményezniük amiatt, mert nem használta a biztonsági övét.

Számukat 2012-ben csökkenteni kell, elsősorban annak érdekében, hogy az esetlegesen bekövetkező közlekedési balesetekben enyhíteni lehessen a sérülések fokát. A gyorshajtók számát is csökkenteni kell, tekintettel arra, hogy a legtöbb közúti közlekedési baleset továbbra is a helytelenül megválasztott sebességből illetve az ezzel párhuzamosan elkövetett szabálysértésekből, figyelmetlen járművezetésből adódik.

A megengedett maximális sebesség túllépése miatt 129 járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök Komárom-Esztergom megyében, míg az ittas járművezetők aránya az ellenőrzés alá vont gépjárművezetők 1 százalékát sem érte el.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkaptányság 2012-ben is a zéró tolerancia jegyében kiemelt figyelmet fordít az ittas járművezetőkkel szembeni fellépésre és gyakoribb ellenőrzésekkel próbálja megelőzni a sebességtúllépésből eredő közlekedési baleseteket.

Léber Gabriella r. hdgy.
Sajtóreferens 

Forrás: Police.hu
.

(Ezt a cikket 250 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?