Balesetek Busz hírek Hírek Külföld

Belga busz balesete – A hatóságok még mindig sötétben tapogatóznak

Csaknem húsz órával a Svájcban kedden történt, rendkívül súlyos buszbaleset után a hatóságok még mindig sötétben tapogatóztak a katasztrófa okait illetően. A szerda este közzétett hivatalos mérleg szerint a belga rendszámú turistabusz utasai közül 28 személy vesztette életét, túlnyomó többségük – szám szerint huszonkettő – 11 és 12 év közötti gyermek.

A szerencsétlenség kedden este nem sokkal 21 óra után történt a svájci Wallis kantonban az A9-es autópálya egyik alagútjában Siders városkánál. A busz – amely főként egy svájci síelésen részt vett iskolás gyermekeket szállított – ismeretlen okokból hatalmas erővel az alagút falának ütközött. A halottak között 12 belga, illetve 10 holland gyermek volt, életét vesztette továbbá a belga busz két sofőrje, egy tanár, egy segítője, valamint két további felnőtt.

A katasztrófa helyszínének közelében, Sitten városában szerda este tartott sajtóértekezleten – amelyen részt vett a svájci és a belga kormányfő is – a hatóságok közölték, hogy a balesetben 24-en sebesültek meg. A sebesültek közül 22 személyt sikerült azonosítani, három állapota válságos. A halottak azonosítása folyamatban van, hivatalos közlés szerint közülük 21 belga, 7 pedig holland állampolgár. A sebesültek túlnyomó többsége ugyancsak belga, illetve holland személy, valamint egy lengyel és egy német utas.

A wallisi rendőrfőnök szerda este elismerte, hogy a hatóságok egyelőre nem tudták megállapítani a Belgiumot, Hollandiát és Svájcot egyaránt rendkívüli módon megrázó katasztrófa okát. Közlése szerint az illetékesek egyértelműen kizárták azt, hogy a szerencsétlenséget bármilyen más járművel való ütközés okozta. Kizárták azt is, hogy a katasztrófa úthiba következtében történt, és szinte teljes valószínűséggel állapították meg, hogy a belga autóbusz sofőrje nem lépte túl a megengedett sebességet. Az utasok biztonsági öve az eddigi vizsgálatok szerint be volt kapcsolva, a rendkívül erős ütközés miatt azonban az öv nem segített.

Mindennek alapján a hatóságok a lehetséges okokat illetően szerda este három lehetséges feltételezésből indultak ki, és a további vizsgálat mindenekelőtt ezekben az irányokban folyik. Az első az, hogy az ütközésre műszaki okok miatt került sor. A másik feltételezés szerint a sofőr valamilyen egészségi problémája okozhatta a balesetet. Végül pedig nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a rendkívül súlyos baleset emberi mulasztás következtében történt.

A sérülteket a környék kórházaiban ápolják. A hatóságok az áldozatok hozzátartozóit pszichológusokkal igyekeznek segíteni és segélyvonalat létesítettek a tájékoztatás előmozdítására.

Forrás: MTI  (kpl \ kvs)
.

(Ezt a cikket 260 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!