A Volvo Trucks 2012-es gépjármű vezetők számára megrendezett fogyasztás bajnoka versenye a Közép-Kelet európai régió számára márciusban kezdődik.

Az elmúlt évben a gépjármű vezetők számára megrendezett fogyasztás bajnoka versenyt a Volvo Trucks indította el. A verseny, melyen a hivatásos kamion sofőrök a lehető legüzemanyag takarékosabb módon versenyeznek, nagy figyelmet és lelkesedést váltott ki, ezért rendezi meg újra ebben az évben a Közép-Kelet európai régió.

A szállítmányozó cégek nagy részénél a teljes költségvetés alapját az üzemanyag képzi, ezért lehetetlen eltúlozni a sofőr jelentőségét, mikor a vezetési technikával megspórolt üzemanyag összegéről beszélünk.

Azért, hogy ezt az üzenetet terjessze a Volvo Trucks, a Közép-Kelet európai régió 2012-ben újra elindítja a fogyasztás bajnoka versenyt, azzal a céllal, hogy annyi sofőrnek, és szállítmányozó cégnek mutassa be, amennyinek csak lehetséges .

A verseny nyitott minden hivatásos kamion sofőr számára függetlenül attól, hogy milyen márkájú kamiont vezet általában.

2012. március és szeptember között minden országban megtartják a helyi selejtezőket a Közép-Kelet európai régióban a Volvo Trucks-on belül.

Az a versenyző, aki az országos döntő győztese lesz, fogja képviselni az adott országot a regionális döntőben, amely ebben az évben október közepén a csehországi Olomouc-ban lesz megrendezve.

Ott, az összes résztvevő ország döntőinek győztese esélyt kap nemcsak a Közép-Kelet európai régió fogyasztás bajnoka címére, de még egy Volvo C30-as gépkocsi megnyerésére is. A cég tulajdonosa, aki szintén meghívást kap hogy elkísérje a sofőrjét a régiós döntőre, esélyt kap egy 10.000 EUR-os kupon megnyerésére, ha a gépkocsivezetője a legjobb háromban végez a régiós döntő rangsorában.

A 2012-es fogyasztás bajnoka verseny párhuzamosan fut a regionális FH értékesítési kampánnyal, melyben a FUEL CHAMPION EDITION, a fogyasztás bajnoka speciális szériát ajánljuk.

Mindkét esemény lényeges része a Minden Csepp Számít kampánynak, mely a Volvo Trucks által indult múlt tavasszal, azzal a céllal, hogy megmutassák hogy az üzemanyag fogyasztásban számottevő megtakarításokat érhetünk el relatív egyszerű intézkedésekkel.

A Kelet-Közép európai régió az alábbi országokból áll:

Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Albánia, Montenegró, Koszovó.

Forrás: Volvo Trucks Hungary
.

(Ezt a cikket 206 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?