Felkapaszkodott egy balesetet okozó teherautóra egy férfi Szabolcsban

Parkoló teherautónak ütközött az általa vezetett járműszerelvénnyel  egy kamionos, majd megállás nélkül továbbhajtott és 20-25 kilométeren át hurcolta magával a vezetőfülke oldalára felkapaszkodó vétlen orosz sofőrt, aki a balesetet akarta jelezni neki – közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

    Hajas Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője kifejtette: az 52 éves miskolci férfi járműszerelvényével múlt pénteken a Záhonyhoz közeli Komorón ütközött neki elinduláskor a mellette parkoló teherautónak, s a balesetet a másik jármű 36 éves orosz sofőrje jelezte is neki.

A magyar férfi először megállt, majd elindult a 4-es főút irányába, ekkor az orosz sofőr felugrott a kamion jobb oldalára és menet közben verte a vezetőfülke oldalsó ablakát. A miskolci lakos erre ismét megállt, de amikor az orosz állampolgár átfutott hozzá a bal oldalra és felállt a kocsi lépcsőjére, újra elindult – tette hozzá az őrnagy.

A teherautó vezetőfülkéjébe kapaszkodó embert több autós is látta az úton, arról telefonon értesítették a rendőrség Szabolcs megyei ügyeletét, ahonnan járőrök indultak a gépjármű megállítására. A rendőrök a járművet végül egy dombrádi üzemanyagtöltő-állomáson találták meg, akkor már a magyar férfi mellett az orosz sofőr is a vezetőfülkében ült.

A magyar férfi a rendőrségen azzal védekezett: azért nem állt meg, mert az idegen nyelven kiabálótól megrémült, félt, hogy az rátámad, de amikor később észlelte, hogy a kapaszkodó megnyugodott, megállt tisztázni a körülményeket.

Az orosz állampolgárságú sofőr az eset során nem sérült meg. A miskolci lakos ellen – aki a kamion adatrögzítője szerint 70-80 kilométeres sebességgel is hajtott az általa megtett 20-25 kilométeres út során úgy, hogy közben a lépcsőn kapaszkodott a sértett – közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult eljárás.

Forrás: MTI  (bbag \ bám)
.

(Ezt a cikket 224 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!