NFM: nincs szó a rendszámcsere kötelező elrendeléséről

A tárcák a rendszámok több lépcsőben, felmenő rendszerben és önkéntes alapon megvalósuló cseréjének lehetőségét vizsgálják, egyidejű csere kötelező elrendeléséről nincs szó – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.

A szlovák rendszám felépítése. Forrás: Vladimír Tóth / Wikipédia

A hvg.hu csütörtökön azt írta: az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ebből az idén 12 milliárd forint folyhat be a tervek szerint. A hvg.hu információi szerint a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat.

Az NFM közleményében azt írta: a Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által vizsgált javaslat szerint a közúti forgalomban résztvevő járművek hatósági jelzése az üzembentartó vagy tulajdonos lakóhelyének, székhelyének megfelelően a megyére, esetleg járásra, városra vonatkozó jelzést is tartalmazna.

A környező országokban hosszú évek óta eredményesen működő regionális rendszámrendszer előnye, hogy annak alapján a gépjárműhöz azonnal és össze nem téveszthető módon hozzá lehet rendelni aktuális nyilvántartási helyét, üzembentartója lakóhelyét. Mint írták, területi kódot tartalmazó rendszámot alkalmaz többek között Ausztria, Horvátország, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Olaszország és Ukrajna.

Az NFM szerint a régió, megye jelölése hozzájárul a rendszámtábla-felismerő rendszerek hatékonyabb működéséhez. Ennek egyebek mellett a szmogriadóval és a kijelölt helyekre való behajtással kapcsolatos szabályozás eredményes betartatásában, a helyi lakosok által díjmentesen igénybe vehető fizetős útszakaszok használatának ellenőrzésében, vagy az bűnözők kiszűrésének megkönnyítésében is szerepe lehet.

A tervezett ütemezés szerint a témában májusra készülhet el a részletes szabályozási javaslat, amelyet a kormány nyáron fogadhat el. Így legkorábban idén ősztől jelenhetnek meg az új típusú rendszámok, elsőként az újonnan forgalomba helyezett gépjárműveken.

Forrás: MTI  (gkv \ gte)
.

(Ezt a cikket 424 alkalommal tekintették meg.)

1 thought on “NFM: nincs szó a rendszámcsere kötelező elrendeléséről

  1. Amikor a mostani három betű-három szám kombinációjú
    rendszámvariációt kitalálták,nagyon sokan már akkor
    javasolták a területi rendszám bevezetését.
    De akkor az okosok határozott nemet mondtak rá.
    Most hirtelen mégis jó lenne,holott kb.a mostani
    variáció közepén tartunk,tehát még vannak kiadatlan tartalékok.
    Ez is egy olyan elmebeteg módon bevezetett dolog,mint a
    milliárdokért kiadott egy és két forintosok amik mindenkinek
    csak nyűgöt jelentettek a bevonásig.
    Valakik a mostani rendszámokon is jól megszedték magukat,
    különösen ezekkel a pocsék minőségű táblatartókkal,
    mert ilyen szemetet eladni is csak itt lehet!
    EXTRA PROFITÉRT!!!

Vélemény, hozzászólás?