Balesetek Hírek Közlekedéssel kapcsolatos hírek

Halálos baleset a 4-es főúton Újfehértónál

Ketten meghaltak, amikor gabonaszállító kamionnal üközött, majd kigyulladt egy személyautó a 4-es főúton Újfehértó és Nyíregyháza között péntek délután – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete az MTI-vel. Az érintett szakaszon teljes útlezárás van érvényben, a forgalom várhatóan csak késő estére áll helyre.

MTI Fotó: Taipusz Attila

Hajas Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: a Nyíregyháza felől Újfehértó irányába haladó gépkocsi eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, és összeütközött egy ott haladó tehergépkocsival. Az ütközés után mindkét jármű az út menti árokba csapódott, a személygépkocsi pedig kigyulladt.

A rövid időn belül a helyszínre érkező tűzoltók a tüzet eloltották, s az autó kiégett roncsai között két ember holttestét találták meg – ismertette a százados. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az egyik áldozat egy 60 év körüli férfi. A tehergépkocsi vezetőjének a sérüléseiről egyelőre nem érkezett információ.

A rendőrség teljes útlezárás mellett, büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit és folytatja a helyszínelést, a forgalmat elterelik. A közlekedés rendje várhatóan csak a késő esti órákra állhat helyre a balesettel érintett útszakaszon – tette hozzá a szóvivő.

Forrás: MTI  (bmk \ hvzs \ bám)
.

(Ezt a cikket 364 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!