OPTIFUEL PREMIUM-OK A MAGYAR FUVAROZÁS EGYIK LEGNAGYOBB VÁLLALATÁNAK

A 2011 májusában kezdődött magyarországi Optifuel történet újabb eredménye: a hazai fuvarozás egyik legnagyobb vállalatának, a Szemerey Transport Zrt.-nek leszállított 10 db Premium Route nyergesvontató Optifuel Programmal. És a történet folytatódik: a megállapodás született további 25 darab leszállítására a 2012-es év során.

Magyarországon a Renault Trucks Optifuel Program májusban kezdődött, a tatabányai teszttel összekötött bemutatóval. A koncepció időszerűségét és sikerét hűen mutatja, hogy ismét nagyobb flotta átadására kerülhetett sor a Delta-Truck Kft., Renault Trucks forgalmazó és márkaszerviz szigetszentmiklósi telephelyén.

A Szemerey Transport Zrt., a magyar belföldi fuvarozás legnagyobb vállalata, valamint érdekelt a nemzetközi áruszállításban is. A járműparkja mintegy 650 járműből áll, melynek összetétele vegyes: nyergesvontatók, hűtős tehergépkocsik többféle össztömeggel.

A tulajdonos, Szemerey Lóránd úr elmondása szerint a vállalat kapcsolata a Renault Trucks márkával nem új keletű, és a pár éves kihagyás utáni újbóli egymásra találás után ismét hosszú távon gondolkodik az együttműködésben mindkét fél. „A Renault Trucks által kínált járműtechnológia az Optifuel programmal társulva, kiegészítve az 5 éves teljes körű, km-re számított karbantartási szerződéssel (melyet a Delta-Truck Kft.-nél veszünk igénybe) volt az a konstrukció, mely számomra igazán megfelelőnek bizonyult. A Premium Route járműteszt, ill. a teszt során tapasztalt fogyasztási eredmények pedig a gyakorlatban is meggyőztek. „  – nyilatkozta az vállalatvezető.

A vásárlást megelőző tesztek valódi körülmények között, a járművek valódi útvonalán zajlottak, az eredmények pedig nagyon látványosnak bizonyultak: 10%-os megtakarítást sikerült elérni.  A jelenlegi üzemanyag árak mellett, ez óriási megtakarítást jelent, hiszen Szemerey úr elmondása szerint manapság a fuvardíjaknak több mint 50%-át az gázolaj költség viszi el. A többi tényező még ezután jön!

A Szemerey Transport Zrt.-nél dolgozó gépkocsivezetők Optifuel tréningje az ősz során már elkezdődött, és folytatódik a Renault Trucks által ajánlott metódus és ritmus szerint.

A 10 db Premium Route jármű átadása után (melyből 5 Premium nemzetközi fuvarozásban vesz részt, 5 pedig egy hazai szupermaket lánc terítését végzi) Szemerey úr és Jean-François Gatineau, a Renault Trucks Közép-Európai Régiójának ügyvezető igazgatója kezet ráztak további 25 db Premium Route 460 LE-s nyergesvontató vásárlására az előzőhöz hasonló konstrukcióban.

Renault Trucks
.

(Ezt a cikket 362 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?