A Rába hozni tudja az idei évre tervezett eredményt

A Rába Nyrt. erős negyedik negyedévre számít, a kockázatok eliminálásával hozni tudja az idei évre ígért 10 százalékos árbevétel-növekedést, pozitív nettó eredményt (a záró devizaárfolyamok függvényében) – mondta Pintér István elnök-vezérigazgató csütörtökön Budapesten, a harmadik negyedév eredményeiről tartott sajtó- és elemzői tájékoztatóján.

A győri Rába járműipari gyárának futóműgyártó részlegében egy munkás a kész fogaskerekeket ellenőrzi. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Jövőre, ha nem éri „földcsuszamlás” az ágazatot, változatlan piacméret mellett is felívelő pályán maradhat a cég a már bejelentett és még folyamatban lévő projekteknek köszönhetően – tette hozzá.

Pintér István elmondta: 2011-ben a piacok élénkülését kihasználva a Rába-csoport stabilizálni tudta növekedését, illetve olyan stratégiai partneri együttműködéseket kötött a járműipar vezető szereplőivel, amelyek megalapozzák középtávú céljai teljesítését.

Mindez azt jelenti, hogy egy markáns lépéssel ismét közelebb kerültünk a világ járműiparának élvonalához, miközben folyamatosan tovább csökkentettük a vevői, illetve pénzügyi kockázatainkat. Az év egészére nézve tervszámainkat – a 10 százalékos árbevétel-növekedést és a változatlan EBITDA szintet – a várhatóan kiemelkedően erős negyedik negyedéves eredményeinkkel fenntartjuk” – hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.

Az eddigi gazdálkodásról elmondta: a társaság az év első kilenc hónapjában 3,5 százalékkal, 26,4 milliárd forintra növelte bevételeit. Az árbevételben egyre kevesebb az egzotikus elem, a kapacitásokat elsősorban hosszú távú szerződésekkel szeretnék lekötni.

A Jármű Kft. tavalyinál alacsonyabb terhelése, a mérsékeltebb devizaárak, az alapanyagár-növekedés áthárításának időbeni késése, valamint az új üzletek indításának egyszeri költségei összességében negatívan hatottak a bruttó fedezeti szintre. Ugyanakkor a közvetett költségek a szigorú gazdálkodásnak köszönhetően tovább csökkentek. Mindezek eredményeként az év első kilenc hónapjában az EBITDA 1,576 milliárd forintot ért el, a cégcsoport adózott vesztesége pedig 1,256 milliárd forintra rúgott.

Az alapanyagok árszínvonala az idén magas szinten stabilizálódott, éves szinten 13,2 százalékkal nőtt, az energiaárak csökkenő trendje pedig a harmadik negyedévben megfordult, az előző negyedévhez képest 13 százalékkal növekedett, ami meghatározó volt a költségstruktúrában. A devizaárfolyamok az első háromnegyedévben csökkentek – a dollár esetében 8, az euró esetében 1,4 százalékkal, az időszak zárónapján azonban jelentősen emelkedtek – ismertette Pintér István.

Ami a piaci környezetet illeti, a nehéz-tehergépjármű piacot világszerte erős növekedés jellemezte, amiből a Rába is profitált; 2012-től az európai piac 25-30 százaléka, évi mintegy 100 ezer jármű Rába gyártású futóművel készül majd az elnök-vezérigazgató szerint. A mezőgazdasági szegmens erős volt, s továbbra is erős növekedésre lehet számítani, a személygépkocsi szegmens azonban nem éri el a tavalyi szintet.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy már a legnagyobb vevővel is áttértek az euró elszámolásra, így a dollárkitettség megszűnt. Hitelállományát megújította a társaság, likviditása jelentősen erősödött.

Tulajdonosi kérdésekről Pintér István nem kívánt beszélni. A tűzoltóautók és buszok gyártását firtató újságírói kérdésre az elnök-vezérigazgató azt mondta, a jármű üzletág stratégiájában szerepel a nem katonai értékesítés felfuttatása.

Forrás: MTI (ebz \ gjé)
.

(Ezt a cikket 262 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?