Fidesz: az LMP adótörvény-módosító javaslataival csődbe menne az ország

Nagyítható!

A Fidesz nem fogadja el az adótörvényekhez benyújtott LMP-s módosító javaslatokat, a kormánypárt álláspontja szerint ugyanis azok egyértelmű adóemelést jelentenének, elfogadásukkal pedig Magyarország csődbe menne – közölte Selmeczi Gabriella.

A Fidesz országgyűlési képviselője, a párt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Lehet Más a Politika módosító indítványait értékelve úgy fogalmazott: „úgy tűnik, az LMP versenyképes a görög kormányzópárttal”. Szerinte az LMP nem érti a világ változását, abba a logikába akar visszatérni, amelyet az MSZP-s kormányok követtek, holott éppen „a szocialisták által működtetett adórendszer volt a fő oka annak, hogy Magyarország ilyen gazdasági helyzetbe került”.

Selmeczi Gabriella az LMP módosító javaslatai közül példaként említette azt, amelyben – mint ismertette – a párt képviselői megemelnék a gyermekes családok adóterheit, ugyanis a három gyermek nevelése után járó jóváírás mértékét majdnem megfeleznék.

Az LMP egy másik indítványa szerint – folytatta – bármennyit keres valaki havonta, több adót kellene fizetnie annál, mint amennyit a kormány által tervezett modell esetén. Az LMP a személyijövedelemadó-rendszer módosítására tett javaslatával csaknem plusz 200 milliárd forintot róna az emberekre – tette hozzá.

A Fidesz szóvivője emellett közölte azt is, hogy az LMP megszüntetné a kereskedelmi gázolaj jövedékiadó-kedvezményét, és visszaállítaná az öröklési illeték 2010 augusztusáig hatályban lévő szabályait. Előbbi egyértelműen kedvezőtlen lépés lenne a fuvarozóknak, utóbbi alapján pedig újra kellene illetéket fizetni az egyenes ági örökség után, amit a Fidesz nem támogat – mondta Selmeczi Gabriella.

Forrás: MTI  (bhz \ bhi)
.

(Ezt a cikket 202 alkalommal tekintették meg.)