Becker Active 43 Transit. Kamionnal a világban

Sok kamionos navigáció (nem GPS!!) megfordult már NaviGyurci oldalán, sőt úgy gondolom, hogy ezen az oldalon van a legtöbb, köszönhetően Gyurcinak, aki felvállalta, hogy helyet ad az észrevételeknek, amik legtöbbször inkább kritikák. Észrevételek, bírálatok. Néha esetleg árnyalt orrváladékozás, hogy finoman fogalmazzak…

Azt leszögezhetjük az eddigi tapasztalatok alapján, hogy kiadás előtt egyiket sem látták (talán egyet) az érintettek, vagyis a kamionsofőrök.

Láttam már külföldi lapokban reklámot, kamionos navigációról, amiben a kamion mellett egy nővel próbálták népszerűsíteni az adott terméket. Jó. Legyen, hiszen lehet sofőrnő, bár az említett fénykép szereplője, láthatólag nem ponyvázott még, és kamiont csak a kisöccsének a polcán látott.

Kicsit elkalandoztam, a témától, de ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor sikerült „kézbe vennem” a Becker (akkor) legújabb kamionosoknak készült programját. Őszintén mondom, nagy volt a várakozás, hiszen az itteni tesztben olvasottak szerint, a középmezőnyben végzett. Magáról a Beckerről már több cikkben olvashattatok, alább inkább a kamionos részét elemezgetném.

A beállításokból tűnik ki először, hogy kamionos navigációval van dolgunk A méretek beállítása a megszokott, és nincs túlbonyolítva. Magasság, szélesség, súly.

Három profilt állíthatunk be. Itt még úgy gondolhatná a felhasználó, hogy a készítők, tudnak valamit a kamionokról. Aztán az egyéb lehetőségek, közelebbről az ADR, de erről majd később.

Elmondhatjuk, hogy a beállított adatok alapján a program, megfelelően tervezi meg az útvonalat, és figyelembe veszi a korlátozásokat, ami a méreteket illeti. Ez így sommásnak tűnhet, de nem szeretném rabolni az olvasó idejét, hiszen mindenki kipróbálhat vásárlás előtt egy programot, megnézve egy ismert útvonalat.

Ha esetleg nem az általunk megszokott útvonalon tervez, akkor, az nem azt jelenti, hogy a program rossz. Sokszor hallottam már, hogy „ Nem jó ez a program, mert nem erre, vagy arra visz” Fogadjuk el, hogy alapesetben, optimális útvonalat tervez, adott beállítások alapján. Nem tudhatja, hogy pl. Németországban az A3 autópálya több helyen fel van bontva, ( Vita a buszban: „Erre, vagy arra menjünk, mert voltam erre-arra a héten és nagy dugók voltak” 6 sofőr hatféle tutti útvonalat tud ) hacsak…

A Becker tervez alternatív útvonalat, bár erre a vas teljesítménye miatt kicsit hosszabb időt kell várni, mint amit megszoktunk egy Beckertől. Gondolom a gyengébb proci miatt lehet.

Segítségül hívhatjuk a TMC-t, ami alapból jár a készülékhez, és amivel fenntartásaim vannak. Nem ezzel, a készülékkel, hanem úgy általában. A TMC, Németországban, Hollandiában, és Belgiumban működött, de az általam járt országok közül nem hozta az eseményeket Franciaországban. A program menürendszere nem mondható bonyolultnak, és hamar megszokható. A kijelző tiszta, és erős fényben is látszik. Az érintésre azonnal reagál.

Térjünk vissza, a kamionos szempontokhoz, hiszem, mégiscsak ez lenne a legfontosabb. Az általam említett tesztben, egyik szempont volt, hogy mutatja-e az útvonalon található korlátozásokat.

Sajnos, amit már többször elmondtam és talán egyszer a program készítői figyelembe vesznek, hogy ez a tulajdonság meglehetősen fontos egy kamionos számára, a Becker (sem) bír ezzel az opcióval. Útközben, mutatja a figyelmeztető- veszélyjelzőtáblákat, valamint az előzési tilalmat, ami tényleg remek, ha az ember ismeretlen helyen jár, hiszen felkészülhet, egy veszélyes kanyarra, vagy síkos útra.

Ha ezeket be lehet állítani, mutassa – ne mutassa, menyivel előtte jelezzen, akkor miért nem lehet lehetővé tenni, hogy láthassuk az esetleges korlátozásokat is?  Itt van az a pont amikor számomra az derül ki, hogy a programot kiadás előtt nem mutatták meg, nem teszteltették egy érintettel, vagyis, egy kamionsofőrrel. (Igaz, tudok ellenpéldát, de ennek sem lett eredménye, mivel nem változtattak a programon).

Ez kiderül akkor is amikor a szállított anyag tulajdonságait, közelebbről, veszélyes-nem veszélyes opciót lehet beállítani. Teljesen felesleges felsorolni, az ADR kilenc osztályát. Van veszélyes, és nem veszélyes anyag. Esetleg lehet külön korlátozás a tartányban (Így helyes az elnevezés az ADR szerint) illetve egyéb módon ( pl. Hordóban, üvegben, vagy por alakban stb, szállított  un. küldeménydarabos ) szállított árúkra.

Ha már foglalkoznak a kilenc osztályba sorolt anyaggal, akkor annak is utána nézhetnének, hogy két éve érvényben van egy törvény Európában, miszerint az anyagokat el kell látni (be kell sorolni), un. alagútkódokkal, és e mellett a forgalom szempontjából veszélyes alagutakat is be kell sorolni, és el kell látni a megfelelő kódokkal.

E szerint van A, B, C, D, E alagút, és ennek megfelelően kell ellátni az anyagokat is a kódokkal. Ha ezek kerülnének az opciókba, mindjárt lenne értelme, és nem lenne hókusz-pókusz a beállítási lehetőség. (Természetesen ez nem csak a Beckerre vonatkozik). Az alábbi képen, kimásoltam egy szállítólevél részletét a könnyebb érthetőség kedvéért.

A másik, bár azt gondolom nem csak kamionos szempont, és már többször elmondtuk itt az oldalon is, más programmal kapcsolatban, (Nevezzük nevén, hiszen a Becker Igo alapú)hogy a készítők kivették, az oly kedvelt lehetőséget a programból, hogy a saját érdekes helyeket (poi) kategóriába lehessen  sorolni.  Nem lehet csak „kedvencek” Kész. Igaz, különböző módszerekkel megoldható a probléma, de nem mindenki poitológus, vagyis nem akar, szeret, tud, matatni, buherálni. A programba tehetünk az Igoval kompatibilis poikat, mert a formátum azzal megegyező.

Véleményem, hogy kapunk a pénzünkért, egy masszív vasat, egy jól kezelhető átlagosnak mondható programmal.

Emlékeztetőül a készülék és a szoftver főbb tulajdonságai:

– Kijelző méret: 4,3″
– Processzor sebesség: 400 MHz
– SIRF Star III GSC3TW
– Memória: 4 GB Flash
– Bővítés: microSD
– Térkép: Navteq – 43 ország
– Akkumulátor 1200 mAH

– Kamionos adatok
– Aktív Tartó
– Bluetooth kihangosító
– Magyar nyelvű text-to-speech
– 3D sávasszisztens
– Veszélyt jelző táblák kijelzése
– Eseti és állandó útkizárás
– Becker EasyBack
– Média player
– Sebességmérő kamera riasztás
– TMC (Magyarországon kiegészítő kártyával)

Kapcsolódó cikkek:

http://navigyurci.hu/2011/08/25/kamionos-navigaciok-osszehasonlitasa/
http://navigyurci.hu/2011/08/12/becker-active-transit-munkara-fel/
http://navigyurci.hu/2011/08/17/a-becker-active-43-transit-es-a-tmc/
http://navigyurci.hu/2011/09/01/nehany-mert-adat-a-becker-active-43-transit-keszulekol/

Forrás: NaviGyurci.hu

(Ezt a cikket 466 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?