Közlekedésbiztonsági akció a 8-as főút Veszprém megyei szakaszán

A 8-as út Veszprém megyei szakaszának tizennyolc pontján rendőrök, motoros rendőrök és a közlekedési felügyelőség munkatársai egész nap kiemelten ellenőrzik a közlekedőket – mondta Horváth Zsolt, a 8-as Főút Térségi Fejlesztési Tanács elnöke a herendi kamionos pihenőnél tartott szerdai sajtótájékoztatón.

 Az ellenőrzés része a térségi fejlesztési tanács és a megyei rendőr-főkapitányság közösen meghirdetett közlekedésbiztonsági akciójának. Szerdán elsősorban a teherautók műszaki állapotát, papírjait, megengedett súlyát ellenőrzik, és szankcionálják a kamionok digitális menetíró készülékének, a tachográfnak a nem megfelelő használatát is. Eközben fellépnek a gyorshajtók és az egyéb közlekedési szabálysértők ellen is.

 A közlekedésbiztonsági akció fő célja a balesetek megelőzése; a jövőben a Fejér, Vas és Veszprém megyén Székesfehérvártól Szentgotthárdig csaknem kétszáz kilométer hosszan átvezető főúton mindhárom megyében egyszerre fogják megtartani a rendőrséggel közös ellenőrzést – ismertette Horváth Zsolt.

 Hozzátette: a tanács kiemelt feladatának tekinti a közlekedés biztonságának növelését, és az út Veszprém megyei szakaszán a balesetek számának csökkentését. Beszámolt arról is, hogy 2016-ig a tervek szerint befejeződik a főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszának megépítése, elkészül a várpalotai elkerülő út (új csomóponttal a pétfürdői elágazónál), továbbá átépítik a főút veszprémi elkerülő szakaszának balatonalmádi, balatonfüredi és tapolcai csomópontját. Szeretnék elérni, hogy az egyik legkritikusabbnak tartott herend-szentgáli csomópontig a főút kétszer kétsávossá bővüljön.

A 8-as főúton egész évben jelentős a forgalom, ezért a legtöbb személyi sérüléssel járó közlekedési baleset is ott történik a megyében – mondta Reiter Barnabás, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője, elmondva azt is, hogy a szerdai akció egybeesik a nemzetközi Tispol-ellenőrzéssel.

Beszámolt arról, hogy a litéri csomópont mellett a herendi, a devecseri, és az ajkai elágazó a legveszélyesebb. Az Ajkától Vas megyéig tartó szakaszon az elalvásos balesetek jellemzőek, míg Veszprém és Ajka között az előzésből adódóak jelentik a legnagyobb gondot. A főút Várpalota belterületén áthaladó szakasza az erős keresztirányú gyalogos és autós forgalom miatt különösen veszélyes. A 8-as főúton állandó a rendőri jelenlét; a sebességellenőrzési akciók keretében például Székesfehérvártól az országhatárig húsz helyen mérik az autósok sebességét – tette hozzá.

Forrás: MTI  (hvk \ ppd)
.

(Ezt a cikket 282 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?