Gazdaság Hírek Külföld Országok közlekedése

Megállapodás Brüsszelben a koszovói vámhatóság szerb elismerése ügyében

Szerbia és Koszovó képviselői – a júliusban fellángolt ellentétek csillapításának szándékával – pénteken folytatták Brüsszelben az uniós közvetítéssel korábban megkezdett megbeszéléseiket, és megállapodtak abban, hogy Szerbia elismeri a koszovói vámhatóság olyan bélyegzőjét, amelyen nincs rajta a koszovói állami címer.

  Ezzel elvben megnyílt az út a Szerbia és Koszovó közti áruforgalom felújítása előtt, a felek felhagynak az egymás árucikkeire kimondott importtilalommal – idézték brüsszeli médiaforrások Borislav Stefanovicot, a szerb tárgyaló küldöttség vezetőjét.

Az albán többségű Koszovó bő három évvel ezelőtt mondta ki Szerbiától való függetlenségét. Azóta mintegy kilencven állam ismerte el hivatalosan. Belgrád azonban nem hajlandó lemondani egykori tartományáról, és igyekszik megőrizi a Koszovó északi csücskében többségben levő szerbek kötődését az anyaországhoz.

Júliusban a koszovói hatóságok megpróbálták érvényesíteni fennhatóságukat két szerb-koszovói határátkelőhely fölött, ami a helybéli szerbek harcias ellenállását váltotta ki, ezért az átkelők ellenőrzését a NATO vezette KFOR nemzetközi erő vonta magához. Azóta a három és fél tonnánál kisebb járművekre korlátozzák az addig akadálytalan teherautó-forgalmat Szerbia és Koszovó között.

A koszovói vámhatóság szerb részről történő elismerését illetően most olyan tartalmú kompromisszum született, hogy a koszovói vámhatóság bélyegzőjén csak a “Koszovó – vám” felirat lesz látható, a koszovói címer és lobogó nem.

Stefanovic szerint megállapodás született a koszovói telekkönyvi iratok ügyében is, e megállapodás tartalmát azonban a szerb diplomata nem részletezte.

 Angela Merkel német kancellár az elmúlt héten Belgrádban tárgyalt, és a szerb vezetés értésére adta: csak akkor számíthatnak az uniós tagjelölti jogállás elnyerésére, ha tudomásul veszik a realitásokat, Koszovó állami önállóságát.

Tomislav Nikolic, a nacionalista Szerb Haladó Párt vezetője azonban, aki csütörtökön Brüsszelben megbeszélést folytatott Stefan Füle bővítési EU-biztossal, azt mondta: az unió nem várja el Szerbiától a koszovói állami függetlenség hivatalos elismerését Szerbia EU-integrációs előrehaladásának előfeltételeként.

Forrás: Kárpáti János – MTI  (kkj \ krg)
.

(Ezt a cikket 227 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .