Lezárult az EcoDriver verseny I. fordulója – íme a teszt helyes megoldásai

Lezárult a ” KERESSÜK MAGYARORSZÁG LEGTAKARÉKOSABB TEHERAUTÓ VEZETŐJÉT ” vetélkedő I. fordulója. Az első körben a jelentkezőknek, egy online tesztet kellett kitölteni, amiről az oldalunkon is olvashattatok. A tesztek értékelése után az a 200 kolléga jutott tovább, aki legalább 15 (!) kérdésre helyesen válaszolt. A teszt 25 kérdésből állt, és az átlag pontok alapján állapították meg a fenti ponthatárt, ami azt tükrözi, hogy meglehetősen nehézre sikeredett a teszt.
Tehát, aki elérte ezt a pontszámot, nézze meg a regisztráláskor megadott email postafiókot, mert abban vannak leírva a további tennivalók. Javaslom, hogy mielőbb vegyétek fel a kapcsolatot az ott megadott elérhetőségeken, hiszen gondolom, hogy sokan, mint én is nemzetköziznek, és meg kell oldani a hazajövetelt. A spamokat, is nézzétek, nehogy valaki e miatt ne tudjon jelentkezni a további fordulóra, ami gyakorlati vezetés lesz. Idézet a levélből:
„A gyakorlati tesztvezetésekre a Volvo Márkaszervizek környékén kerül sor 3 egymást követő hétvégén, a következő helyeken és időpontokban.
Szeptember 3-4 Budapest
Szeptember 10 Polgár
Szeptember 11 Szeged
Szeptember 17 Lébény
Szeptember 18 Nagykanizsa
Szeptember 24 Középdöntő Budapest
Szeptember 25 Döntő Budapest, Volvo nap”
A fődíj:
„A kétszemélyes álomutazás a Volvo Ocean Race világkörüli vitorlásverseny kampány útja, ahol is ön csatlakozik a Volvo Hungária vendégeihez és házigazdáihoz 2012 májusában az Amerikai Egyesült Államokba, New Yorkba, Washingtonba, Miamiba és a Bahamákra.
A csomag tartalma: repülőjegyek turista osztályon, 4 csillagos ellátás. New York, Washington városnézés, Greensboro-i Volvo Truck csőrös kamion gyárlátogatás, Miami Volvo Ocean Race falu és kikötői verseny 3 napos hajóút a Bahamákra.
Nézzük a tesztet. Vastaggal szedve a helyes válaszok:
1. Hányadik fokozatban induljunk el manuális váltóval szerelt járművel?
a. Terheléstől függően a megfelelő fokozatot választva
b. Pótkocsival alsó fokozat tartományban, vontatóval felső tartományban
c. Mindig rövid 1-es fokozatban
2. A rosszul beállított abroncs nyomás hány %-os fogyasztás növekedést okozhat?
a. 5 %
b. 10 %
c. 15 %
3. Mi az a Volvo I-Shift
a, Automatizált váltó
b, Automatikus váltó
c, Félautomata váltó
4. Szükséges-e minden nap ellenőrizni a vizet a levegőtartályokban?
a. Feltétlenül naponta
b. Csak ha hibára gyanakszunk
c. Elég hetente
5. A rosszul beállított pótkocsi futómű mennyire befolyásolja az üzemanyag fogyasztást?
a. Egyáltalán nem
b. 10% alatt
c. 10% – 20% között
d. 20% felett
6. Hegyvidékes útszakaszon hogyan érhető el a legkedvezőbb üzemanyag felhasználás?
a. Tempomatot használva, sebességváltás nélkül kihasználva a motor nyomatéktöbbletét
b. Tempomatot kikapcsolva, állandó fordulaton tartva a járművet, kihasználva a motor teljesítménytöbbletét
c. Állandó turbo nyomás mellett érhető el a legjobb fogyasztás
7. Az EBS-szel vagy ESP-vel ellátott járművek rendelkeznek ASR kikapcsolási funkcióval. Mikor kell ezt kikapcsolni?
a. Terhelt járműnél
b. Nyári utakon
c. Nehéz útviszonyok között, amikor fennáll a kerekek kipörgésének veszélye
d. Kanargós utakon haladva
8. A motor hűtés mekkora részét emészti fel az üzemanyag fogyasztásnak?
a. 50% feletti rész
b. 20% körüli rész
c. 10% körüli rész
9. Mit kell tennie, amikor az I-Shift sebességváltót Manuálból Automatic módba kapcsolja?
a. Engedje fel a gázpedált váltás közben
b. Nyomja a gázpedált padlóig
c. Ne változtasson a gázpedál állásán
d. Mérsékelt erővel nyomja a gázpedált
10. Az helytelen olajszint hogyan befolyásolja az üzemanyag fogyasztást?
a. Nem befolyásolja
b. Növeli
c. Csökkenti
11. A gyakori sebességváltás elkerülésével üzemanyag takarítható meg?
a. Igen
b. Nem
c. Csak sík úton
12. Amennyiben a jármű maximális sebességét 90 km/h-ről 85-re csökkentjük mekkora fogyasztás csökkenés érhető el, miközben az átlagsebesség szinte ugyan annyi marad ?
a. 5% alatt
b. 5% és 10% között
c. 10% felett
13. Normál üzemi körülmények közötti használat után mennyi ideig kell alapjáraton járatni a járművet?
a. 1 perc
b. 5 perc
c. nem szabad alapon járatni, mert pazarolja az üzemanyagot
14. Hány %-kal nő a fogyasztás légterelők nélkül 90 km/h sebességnél?
a. 4 %
b. 8 %
c. 12 %
15. Emelkedőn haladva gyakori fél-sebesség használattal üzemanyag fogyasztás takarítható meg?
a. Igaz
b. Hamis
c. Csak 17 %-nál meredekebb emelkedőn
16. Az elfogyasztott üzemanyag 40%-a hővé alakulva elvész a kipufogórendszerben
a. Igaz
b. Hamis
17. Használható az I-Shift sebességváltó úgy, mint egy teljesen manuális sebességváltó?
a. Igen
b. Nem
c. Csak alsó fokozatban
18. Egy jármű üzemeltetési összköltségeinek kb. hány %-a az üzemanyag?
a. Kevesebb mint 25 %
b. 25-50 % között
c. 50 % felett
19. Hogyan működik a Volvo I-Shift Ecoroll (üresen gurulás) funkciója?
a. A jármű sebességváltóját az automatika üresbe kapcsolja
b. A jármű tengelykapcsolóját automatika szétkapcsolja
c. Az automatika a sebességváltó félfokozati tengelykapcsolóját lebegteti
20. Milyen Menetkörülményeket jeleznek a fordulatszámmérő színes mezői?
a. Zöld = gazdaságos, fekete = kipufogófék, piros = túlpörgetés
b. Zöld = sebességtartás, fekete= váltson feljebb, piros = maximális teljesítmény
c. Zöld = gazdaságos, fekete = maximális teljesítmény, piros = váltson feljebb
d. Zöld = sebességtartás, fekete = maximális teljesítmény, piros = kipufogó fék
21. Miért kell a gépkocsivezetőnek egy vezetési szakasz után kb. 1 percig alapjáraton járatnia a motort?
a. Hogy stabilizálódjon az üzemanyag-ellátó rendszer
b. Ez jogszabályi előírás
c. Hogy elkerülje a hő okozta feszültségeket a motorban
d. Hogy kitöltse a tachográf kártyát
22. Milyen esetben indokolt a gázpedál 100%-os használata (padlógáz)?
a. Soha, mert pazarolja az üzemanyagot
b. Nagy terhelésnél elinduláskor
c. Autópályán való kigyorsításkor
d. Közlekedési vészhelyzet esetén illetve tartós emelkedőn való haladáskor
23. Mit jelent a ” Fékkombinálás” kifejezés?
a. A jármű kerekeit tárcsa- és dobfékek lassítják a különböző tengelyeken
b. A vontató dob, a pótkocsi tárcsafékkel rendelkezik
c. A jármű kerékfékei összedolgoznak a motorfékkel és a retarderrel
d. A kipufogófék és a motorfék kölcsönhatását
24. Hány előremeneti fokozattal rendelkezik a Volvo I- Shift sebességváltója?
a. 6
b. 8
c. 12
d. 14
25. Mi gyakorolja a legnagyobb hatást a jármű üzemanyag-takarékosságára?
a. A környezeti hőmérséklet
b. A jármű konstrukciója
c. A szállított rakomány típusa
d. A járművezető
A verseny gyakorlati részéről olvashattok itt az oldalon, hiszen én szeptember 4-én állok a rajtvonalhoz.
Mindenkinek kívánok SOK SIKERT a versenyhez!
FIGYELEM! Mivel a gyakorlati tesztek vasárnap is zajlanak, figyeljetek oda a heti pihenőidő betartására. Aki teheti, vegyen ki az előző héten 45 órás pihenőt, hiszen ha valakinek hétvégére esik, akkor meg kell szakítania, tehát azon a hétvégén nem lesz folyamatos. Valamint, figyeljetek a 6X24 órás periódusra. Ha valaki hétfőn reggel kezdett, akkor legkésőbb vasárnapig le kell állnia. Továbbá, figyeljetek a heti, kétheti vezetési időre a tervezésnél!! Ez, azért fontos, mert előreláthatólag a verseny kártyás autókkal lesz, így rákerül a kártyára ez az időszak. A következő heti ” Szabispapír” megírásakor se feledjétek a fentieket.
Jó Gurit
Sklave
Köszönet a Volvo Hungária Kft-nek az együttműködésért.
.
(Ezt a cikket 484 alkalommal tekintették meg.)