Menekülnek a kamionsofőrök a lengyel autópályákról az új díjfizetési rendszer miatt

Mintegy 30-80 százalékkal visszaesett a kamionforgalom a lengyelországi magántulajdonú autópályákon az elektronikus útdíjszedő rendszer júliusi bevezetése óta – írta a Rzeczpospolita című lengyel lap.

    Az új szabályok szerint minden sofőrnek, aki 3,5 tonnát meghaladó haszongépjárművel vagy kilencnél több személyt szállító gépjárművel útdíjköteles hálózaton közlekedik, a Viatoll elektronikus útdíjszedő rendszert kell használnia.

    A kamionsofőrök emiatt tömegesen kerülik el a magántulajdonú autópályákat. Míg az állami autópályákon a Viatoll rendszer kilométerenként 35 groszba (kb. 24 forint) kerül, addig egyes magántulajdonú sztrádákon akár háromszor ennyit is kérnek érte, ami már elviselhetetlen a kamionosok számára.

    A legnagyobb visszaesés az A1-es autópálya Gdansk-Grudziadz közötti 90 kilométeres szakaszán figyelhető meg, de jelentős a forgalomcsökkenés a Katowice-Krakkó közötti 60 kilométeres A4-esen és a Konin-Nowy Tomysl közötti 150 kilométeres A2-esen is.

    A lengyel autópálya-felügyelőség az alternatív utakon elhelyezett, a kamionok forgalmát tiltó táblákkal próbálja elejét venni a további „dezertálásoknak”. Szakemberek szerint azonban a kamionsofőrök menekülése az autósztrádákról átmeneti jelenség. Hamarosan rájönnek, hogy az autópályákat használva időt és üzemanyagot takarítanak meg.

    Mikolaj Karpinski, az infrastruktúráért felelős minisztérium szóvivője szerint a kamionsofőrök az elektronikus útdíjszedő rendszer bevezetése után más országokban is hasonlóképpen reagáltak. Mint mondta, a tárca három hónapos megfigyelési és elemzési időszak után dönt arról, hogy mely alternatív utakat teszi díjkötelessé.

Forrás: MTI (kkp \ gda)
.

(Ezt a cikket 286 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?