Balesetek Hírek

Ittas német sofőr miatt sérült meg két ember Zalában

Két ember is megsérült szerdán hajnalban egy ittasan vezető német férfi teherautójától Cserszegtomajon; a vétkes sofőr elhagyta a helyszínt – tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

A német férfi tehergépkocsijával nekiütközött egy az útpadkán szabálytalanul, a forgalommal szemben megálló személyautó nyitott ajtajának. A kocsi ajtaja nekicsapódott az autóba beszállni készülő férfinak, ő emiatt könnyű sérülést szenvedett.

A teherautó vezetője az ütközés után megállt, majd járművével hátramenetben a személyautó lökhárítójának is nekiütközött.
A német férfi kiszállt a járművéből, de rövid szóváltás után, adatainak hátrahagyása és segítségnyújtás nélkül elindult Hévíz irányába.

Teherautójával ekkor elérte a személyautó őt megállásra intő vezetőjének jobb karját, ő ennek következtében ugyancsak könnyű sérülést szenvedett. A tehergépkocsi vezetője megállás nélkül folytatta útját.

A baleset után nem sokkal a rendőrök a közeli lakásán elfogták és előállították a német férfit. Alkoholszondás ellenőrzés alá vonták, és ennek eredménye alapján vérmintavételre is előállították.

A keszthelyi rendőrkapitányságon segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás.

Forrás: MTI (blb \ blz)
.

(Ezt a cikket 197 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!