A nyári betakarítási munkák során az utakon is várhatóan jelentősen megnövekszik a tehergépjárművek, valamint a mezőgazdasági munkákban résztvevő járművek forgalma, ami veszélyforrást jelenthet a közlekedésben – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei RFK sajtószolgálata.

A különleges felépítményű járművek nagy méretéből és alacsony sebességéből adódóan több helyen számíthatnak arra, hogy feltorlódik a forgalom és a mögötte haladó járműveket előzésre kényszeríti, ezáltal megnövekszik a balesetveszélyes helyzetek kialakulásának lehetősége is.

Ezek a járművek időnként a fő- és mellékutakon való haladásukkal lassíthatják a közlekedést, méretükből adódóan megnehezítik az előzést.

Találkozhatunk olyan balesetveszélyes helyzetekkel, melyeket a járművekről lehulló helytelenül elhelyezett, illetve rögzített rakomány ( gabona stb. ) idéz elő.

Elsősorban a mezőgazdasági munkákat végző járművekre jellemző, hogy kerekeik által sarat hordanak fel úttestre, melynek hirtelen kikerülése, vagy a ráhajtás okozhat a jármű megcsúszásával járó balesetveszélyes körülményeket. Ilyenekkel többnyire szántóföldek mellett, illetve mezőgazdasági járművek telephelyeinek közelében lévő utakon találkozhatunk.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a közlekedésük során nyáron is legyenek figyelmesek és körültekintőek. A mezőgazdasági járműveket fokozott óvatossággal közelítsék meg, az előzést körültekintőbben végezzék és tartsanak nagyobb oldaltávolságot.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
.

(Ezt a cikket 223 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?