Folyamatos bővítések a Continental veszprémi gyárában

Az elektronikus fékrendszereket, motor- és váltószenzorokat fejlesztő és gyártó nemzetközi autóipari beszállító vállalatnál, a Continental AG veszprémi leányvállalatánál folyamatosan bővítik a létszámot, a mérnöki terület megerősítésével a tíz éve működő fejlesztési központ mára közel 250 fejlesztőmérnököt foglalkoztat – közölte Pápai Tamás, a Continental Teves Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a cég 250 milliomodik kerékszenzorának legyártása alkalmából tartott rendezvényén szerdán.

illusztráció Forrás: Continental

Az ügyvezető igazgató emlékeztetett, hogy a veszprémi gyár 1993-ban 34 fővel kezdte a gépjármű-alkatrészek gyártását, s egy évvel később már az elektronikus fékrendszerekhez gyártottak mozgásérzékelőket. A nemzetközi Continental AG Chassis and Safety (alváz- és biztonsági rendszerek) divíziójának tagjaként a veszprémi gyár mára 1200 főt foglalkoztat – közöttük a közel 250 fejlesztőmérnökkel – s ezzel Magyarország egyik meghatározó autóipari fejlesztőbázisa. Pápai Tamás elmondta, hogy 2009-ben nyílt meg a gyár veszprémi járműtesztpályája, ahol a mérnökök járművekbe építve tesztelik a kifejlesztett alkatrészeket, s tavaly óta már automata sebességváltó szenzorokat is gyártanak a kerékszenzorok, blokkolásgátlók (ABS), valamint elektronikus menetstabilizáló rendszerek (ESC) mellett.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a válságos időszak kezelésének tapasztalatával megtartották a vállalatcsoporton belüli kiemelkedő pozíciójukat, darabszámban, árbevételben, nyereségesség tekintetében egyaránt. Tavaly a veszprémi gyár több mint 66 milliárd forint árbevételt ért el, ezzel továbbra is első a Veszprém megyei cégek 100-as toplistáján.

A cégcsoport egyre hangsúlyosabb szerepet szán a veszprémi telephelyen folyó kutatás-fejlesztési tevékenységnek, 2010 szeptemberétől Continental járműrendszer-technikai mérnöki mesterképzés néven új szakirány indult a Pannon Egyetemen. Az új szakirány a mérnöki kar mechatronikai mérnökképzés keretén belül villamosmérnöki, informatikus mérnöki, gépészmérnöki és mechatronikai mérnöki alapképzésen végzett hallgatók számára kínál szakosodási lehetőséget mesterfokon, az első végzős hallgatók 2012-ben állnak munkába a vállalatnál.

A Continental AG hat magyarországi gyárában – Veszprémben, Budapesten, Szegeden, Makón, Nyíregyházán, és Vácott –  csaknem 4000 főt foglalkoztat, a vállalatcsoport 2010.évi 26 milliárd euró árbevételt realizált. A világ 45 országában 155 ezer dolgozója van.

Forrás: MTI
.

(Ezt a cikket 540 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?